Az előző rész tartalmából:
"- Miért nem mondtad el? – túrtam bele a hajamba.
- Elég egy „zene tehetség” – mutatott idézőjelet - a családban. Én imádok focizni. Folytatni akarom. A sportban akarok el helyezkedni. Ez megmarad nekem, hobbinak – mosolygott rám Lacika.
- Jól van –adtam meg magam – Zongorázol még?"
"- Miért nem mondtad el? – túrtam bele a hajamba.
- Elég egy „zene tehetség” – mutatott idézőjelet - a családban. Én imádok focizni. Folytatni akarom. A sportban akarok el helyezkedni. Ez megmarad nekem, hobbinak – mosolygott rám Lacika.
- Jól van –adtam meg magam – Zongorázol még?"
Nem gondoltam volna, hogy ilyen messzire tudnak menni.
Tudom, hogy nem az öcsém volt. Ő biztos nem tenne ilyet. Megvártam, míg anya és
apa is hazaérnek. Csak hárman fogunk vacsorázni. Pont jó arra, hogy felhozzam.
- Anya, te bementél ma a szobámba? – kérdeztem egyenesen a szemébe nézve. Anya teljesen ledöbbent.
- Ahogy, te elmentél utánad mentem én is – magyarázta.
- Apa? – fordultam hozzá felvont szemöldökkel.
- Korán reggel elmentem itthonról.
- De miért kérded kicsikém? – anyu még mindig le volt döbbenve.
- Valaki összetépte a jelentkezési lapot a Ritmusra születtekhez.
- Anya, te bementél ma a szobámba? – kérdeztem egyenesen a szemébe nézve. Anya teljesen ledöbbent.
- Ahogy, te elmentél utánad mentem én is – magyarázta.
- Apa? – fordultam hozzá felvont szemöldökkel.
- Korán reggel elmentem itthonról.
- De miért kérded kicsikém? – anyu még mindig le volt döbbenve.
- Valaki összetépte a jelentkezési lapot a Ritmusra születtekhez.
- Amúgy sem engedtük
volna, hogy beadd – szólalt meg apu nyugodtan.
- Na, ide figyeljetek – kezdtem higgadtan – Ha nem is engeditek meg én akkor is jelentkezni fogok. Végre valami, amit nagyon szeretnék, és ezt nem fogjátok megakadályozni.
Felálltam az asztaltól és bementem a szobámba. Bekapcsoltam a laptopomat és újra megkerestem a címet. A baj az volt, hogy már nem volt fent a jelentkezési lap. Hirtelen sírás jött rám és így feküdtem le aludni. Álomba sírtam magam.
Reggel elaludtam, így kapkodnom kellett. Pont az aznapi óráimra pakoltam be, amikor egy lap csúszott ki a könyvek közül. Egy másik jelentkezési lap volt. Elsőnek nem is hittem a szememnek. Az asztalomon ott vannak a darabjai a földön meg egy teljesen épp. Gyorsan kitöltöttem és indultam is a suliba. Most beraktam a táskámba, hogy majd iskola után elviszem. A weblapukon megkerestem a címet és ki írtam a telefonomba. Matematika órával kezdtem. Utálom. Legszívesebben be se járnék. Világéletemben nem voltam egy jó matekos. Történelem órán a 2. világháború borzalmait vettük. Az osztály fele oda sem figyelt. Vagy nyitott szemmel aludtak (köztük én is) vagy telefonoztak. A mi évfolyamunkon van csak két osztály. Az én osztályomról nem tudok sokat mesélni, mert amióta ide járok szinte alig beszéltem velük. Hárman vagyunk lányok és hat fiú. Kati folyton Edit nyomában van. A fiúkról nem is beszélve. Eddig teljesen más milyenek voltak. Olyan kisfiús. Most, hogy már tizenegyedikesek vagyunk sokat komolyodtak. A másik osztályban meg nagyon furcsa diákok járnak. És még szépen fogalmaztam. A lányok plázacicák és fiút még nem is láttam.
Ma van kettő táncóra is. Megint át mentem a másik épületbe. Általában a normális órák például: magyar, történelem, matek meg ilyenek azok az A épületben vannak megtartva. A táncterem és a zene termek pedig a B épületben vannak.
A földön ültem és a telefonomon néztem rá az időre, amikor észrevettem, hogy valaki áll előttem.
- Na mizu van csaje? – kérdezte Andor, majd leült mellém.
- Semmi. Veled?
- Velem se sok. Haza akarok már menni – nyöszörgött mellettem.
- Ja, olvasni akarok – húztam fel a térdeimet.
- Hülye vagy te? – nézett rám meglepődve – Ma jön ki a Minecraft új verziója. Bolond leszek olvasni. – kicsit furcsa volt, hogy csúnyán beszél, de már máskor is hallottam, hogy így beszél.
- De ezért miért kell kiabálni? – lépett be a terembe Bandi, majd a sporttáskáját ledobta az egyik sarokba és oda ült mellénk – Csak ezt a szaros két órát kell kibírni aztán egyből, töltöm is le.
- Na, látod! Ő is minecraftozik. – mutogatott Bandi felé Andor.
- Mert te is? – csillant fel Bandi szeme.
- Nem! – szegeztem neki.
- Kár. Kéne még egy ember a csoportba. Neked nincs öcséd? – jutott hirtelen eszébe.
- De van.
- Na, kérdezd már meg.
- Hogy minecraftozik-e? – kérdeztem fintorogva.
- Ahan – bólogattak mindketten.
- Oké. Majd ha haza ér megkérdezem tőle – ígértem meg.
- Zsír! – mondta Bandi lelkesen – hé, Andikám ma visszük a jelentkezési lapot? – kérdezte Andortól, aki folyamatosan a telefonját bámulta.
- Most kérded vagy mondod? – röhögte el magát
- Höhö, humorherold – fintorgott Bandi.
- Ti is ma viszitek? – lépett be a terembe Bence, Dominik, Ábel és Jancsi.
- Ja, reggel töltöttem ki – szedte ki a táskájából lelkesen Andor az össze visszagyűrt lapot.
- Nekem a tatyómban van – bökött a fejével a sarokba Bandi.
- Nekünk most nyomtatták ki a titkárságon. Majd óra után kitöltjük – szólalt meg Ábel.
- Lau, te beadod? – nézett rám érdeklődve Bence.
- Igen. Suli után akartam el vinni
- Gyere velünk – ajánlotta fel Jancsi.
- Biciklivel vagyok – mondtam.
- Mi is – szólalt meg Dominik a többiek pedig csak bólogattak.
- Rendben – mosolyodtam el.
Ekkor a tanár belépett az ajtón a nyomában Edittel és Katival, akik folyamatosan mondták a magukét valami új disco zenéről és, hogy annak milyen jó a ritmusa meg ilyenek. Szerencsére Ildikó tanárnő nem is akart ilyenről hallani. Mindenki be ált a szokott helyére és egy enyhe bemelegítés után tanárnő beindított egy teljesen új zenét, amit még eddig nem is gyakoroltunk.
- Ma erre fogunk táncolni – magyarázta – Mindenkinek tetszeni fog és nem akarok ki fogásokat hallani – nézett szúrósan Editre – Kezdjük! – kiáltotta el magát.
Két kemény táncóra után átöltöztem a lány öltözőben és ki mentem a biciklimhez. A fiúk már ott vártak rám. Kicsit furcsa volt, hogy engem várnak, mert általában hozzám sem szóltak.
- Lau, te tudod, hogy hova kell menni? – kérdezte Dominik.
- Persze, miért ti nem? – nevettem el magát aztán megfordultam és hat kíváncsi szempár nézett rám kíváncsian – Tényleg nem tudjátok? – kérdeztem a lehető legnyugodtabban.
Andor, Bence, Jancsi, Ábel, Dominik és Bandi egyszerre elkezdték csóválni a fejüket.
- Oké akkor megyek elől – mondtam és felültem a biciklimre.
A fiúk jöttek utánam aztán Bence bejött mellém a többiek pedig követték így teljesen elfoglaltuk az utat. Szerencsére ilyenkor már nincs nagy forgalom. Erre csak egyszer voltam, amikor apával jöttem haza a suliból és autóval senkit nem engedtek be a mi utcánkba, mert baleset volt. Így eltereltek minket ebbe az utcába és fél órával később értünk haza.
- Lau messze van még? – kiabálta Jancsi.
- Egy kicsit! Kb. 3 km.
- Akkor nyomunk egy kis zenét – mondta Andor, amire Jancsi elő vette a zsebéből a telefonját, Ábel pedig a zene dobozát. Tovább adták Bencének Ő pedig bele tette az első kosaramba.
Az épület elé érve nem volt a portán senki. Maga az épület pedig kívülről jól nézett ki. Mintha most újították volna fel.
- Menjünk be – mondta Andor és a már a kilincs felé nyúlt volna, de abban a pillanatban egy kocsi állt meg az ajtó előtt. Egy velünk egy idős lány szállt ki az anyós ülésről és egy idősebb nő a vezető ülés mögül.
- Segíthetek? – kérdezte a nő kedvesen.
A lány közben kinyitotta a csomagtartót és egy nagy dobozt szedett ki belőle.
- A jelentkezési lapot szeretnénk leadni – mondta Ábel.
- Azt nekem kell ide adni. Még jó hogy találkoztunk! – Odament a csomagtartóhoz és ki vett egy másik nagy dobozt is. Andor kinyitotta az ajtót. – Gyertek csak be! – invitált beljebb minket.
- Na, ide figyeljetek – kezdtem higgadtan – Ha nem is engeditek meg én akkor is jelentkezni fogok. Végre valami, amit nagyon szeretnék, és ezt nem fogjátok megakadályozni.
Felálltam az asztaltól és bementem a szobámba. Bekapcsoltam a laptopomat és újra megkerestem a címet. A baj az volt, hogy már nem volt fent a jelentkezési lap. Hirtelen sírás jött rám és így feküdtem le aludni. Álomba sírtam magam.
Reggel elaludtam, így kapkodnom kellett. Pont az aznapi óráimra pakoltam be, amikor egy lap csúszott ki a könyvek közül. Egy másik jelentkezési lap volt. Elsőnek nem is hittem a szememnek. Az asztalomon ott vannak a darabjai a földön meg egy teljesen épp. Gyorsan kitöltöttem és indultam is a suliba. Most beraktam a táskámba, hogy majd iskola után elviszem. A weblapukon megkerestem a címet és ki írtam a telefonomba. Matematika órával kezdtem. Utálom. Legszívesebben be se járnék. Világéletemben nem voltam egy jó matekos. Történelem órán a 2. világháború borzalmait vettük. Az osztály fele oda sem figyelt. Vagy nyitott szemmel aludtak (köztük én is) vagy telefonoztak. A mi évfolyamunkon van csak két osztály. Az én osztályomról nem tudok sokat mesélni, mert amióta ide járok szinte alig beszéltem velük. Hárman vagyunk lányok és hat fiú. Kati folyton Edit nyomában van. A fiúkról nem is beszélve. Eddig teljesen más milyenek voltak. Olyan kisfiús. Most, hogy már tizenegyedikesek vagyunk sokat komolyodtak. A másik osztályban meg nagyon furcsa diákok járnak. És még szépen fogalmaztam. A lányok plázacicák és fiút még nem is láttam.
Ma van kettő táncóra is. Megint át mentem a másik épületbe. Általában a normális órák például: magyar, történelem, matek meg ilyenek azok az A épületben vannak megtartva. A táncterem és a zene termek pedig a B épületben vannak.
A földön ültem és a telefonomon néztem rá az időre, amikor észrevettem, hogy valaki áll előttem.
- Na mizu van csaje? – kérdezte Andor, majd leült mellém.
- Semmi. Veled?
- Velem se sok. Haza akarok már menni – nyöszörgött mellettem.
- Ja, olvasni akarok – húztam fel a térdeimet.
- Hülye vagy te? – nézett rám meglepődve – Ma jön ki a Minecraft új verziója. Bolond leszek olvasni. – kicsit furcsa volt, hogy csúnyán beszél, de már máskor is hallottam, hogy így beszél.
- De ezért miért kell kiabálni? – lépett be a terembe Bandi, majd a sporttáskáját ledobta az egyik sarokba és oda ült mellénk – Csak ezt a szaros két órát kell kibírni aztán egyből, töltöm is le.
- Na, látod! Ő is minecraftozik. – mutogatott Bandi felé Andor.
- Mert te is? – csillant fel Bandi szeme.
- Nem! – szegeztem neki.
- Kár. Kéne még egy ember a csoportba. Neked nincs öcséd? – jutott hirtelen eszébe.
- De van.
- Na, kérdezd már meg.
- Hogy minecraftozik-e? – kérdeztem fintorogva.
- Ahan – bólogattak mindketten.
- Oké. Majd ha haza ér megkérdezem tőle – ígértem meg.
- Zsír! – mondta Bandi lelkesen – hé, Andikám ma visszük a jelentkezési lapot? – kérdezte Andortól, aki folyamatosan a telefonját bámulta.
- Most kérded vagy mondod? – röhögte el magát
- Höhö, humorherold – fintorgott Bandi.
- Ti is ma viszitek? – lépett be a terembe Bence, Dominik, Ábel és Jancsi.
- Ja, reggel töltöttem ki – szedte ki a táskájából lelkesen Andor az össze visszagyűrt lapot.
- Nekem a tatyómban van – bökött a fejével a sarokba Bandi.
- Nekünk most nyomtatták ki a titkárságon. Majd óra után kitöltjük – szólalt meg Ábel.
- Lau, te beadod? – nézett rám érdeklődve Bence.
- Igen. Suli után akartam el vinni
- Gyere velünk – ajánlotta fel Jancsi.
- Biciklivel vagyok – mondtam.
- Mi is – szólalt meg Dominik a többiek pedig csak bólogattak.
- Rendben – mosolyodtam el.
Ekkor a tanár belépett az ajtón a nyomában Edittel és Katival, akik folyamatosan mondták a magukét valami új disco zenéről és, hogy annak milyen jó a ritmusa meg ilyenek. Szerencsére Ildikó tanárnő nem is akart ilyenről hallani. Mindenki be ált a szokott helyére és egy enyhe bemelegítés után tanárnő beindított egy teljesen új zenét, amit még eddig nem is gyakoroltunk.
- Ma erre fogunk táncolni – magyarázta – Mindenkinek tetszeni fog és nem akarok ki fogásokat hallani – nézett szúrósan Editre – Kezdjük! – kiáltotta el magát.
Két kemény táncóra után átöltöztem a lány öltözőben és ki mentem a biciklimhez. A fiúk már ott vártak rám. Kicsit furcsa volt, hogy engem várnak, mert általában hozzám sem szóltak.
- Lau, te tudod, hogy hova kell menni? – kérdezte Dominik.
- Persze, miért ti nem? – nevettem el magát aztán megfordultam és hat kíváncsi szempár nézett rám kíváncsian – Tényleg nem tudjátok? – kérdeztem a lehető legnyugodtabban.
Andor, Bence, Jancsi, Ábel, Dominik és Bandi egyszerre elkezdték csóválni a fejüket.
- Oké akkor megyek elől – mondtam és felültem a biciklimre.
A fiúk jöttek utánam aztán Bence bejött mellém a többiek pedig követték így teljesen elfoglaltuk az utat. Szerencsére ilyenkor már nincs nagy forgalom. Erre csak egyszer voltam, amikor apával jöttem haza a suliból és autóval senkit nem engedtek be a mi utcánkba, mert baleset volt. Így eltereltek minket ebbe az utcába és fél órával később értünk haza.
- Lau messze van még? – kiabálta Jancsi.
- Egy kicsit! Kb. 3 km.
- Akkor nyomunk egy kis zenét – mondta Andor, amire Jancsi elő vette a zsebéből a telefonját, Ábel pedig a zene dobozát. Tovább adták Bencének Ő pedig bele tette az első kosaramba.
Az épület elé érve nem volt a portán senki. Maga az épület pedig kívülről jól nézett ki. Mintha most újították volna fel.
- Menjünk be – mondta Andor és a már a kilincs felé nyúlt volna, de abban a pillanatban egy kocsi állt meg az ajtó előtt. Egy velünk egy idős lány szállt ki az anyós ülésről és egy idősebb nő a vezető ülés mögül.
- Segíthetek? – kérdezte a nő kedvesen.
A lány közben kinyitotta a csomagtartót és egy nagy dobozt szedett ki belőle.
- A jelentkezési lapot szeretnénk leadni – mondta Ábel.
- Azt nekem kell ide adni. Még jó hogy találkoztunk! – Odament a csomagtartóhoz és ki vett egy másik nagy dobozt is. Andor kinyitotta az ajtót. – Gyertek csak be! – invitált beljebb minket.
Belül az épület valójában nagyon koszos. A tapéta vizes és
le is van néhány helyen válva. Valahol pedig még a fal is omladozik.
- Ne haragudjatok, de még felújítások folynak legalább még két hónapig. Pont a nyári szünetre lesz kész – magyarázta nekünk a nő, közben pedig gyorsan lépkedett végig az irodájáig. Oda értünk egy ajtóhoz a lány elővett egy kulcsot és kinyitották. A szobában két asztal volt bent és egy kanapé az ablak alatt. Ez már valamivel tisztább volt, mint a folyosó. A dobozokat letették a földre, majd beült az asztalához. Elő vett egy mappát és elkérte a jelentkezési lapokat. Át nézte, hogy normálisan vannak-e ki töltve, majd kaptunk egy másik lapot is.
- Ezen a lapon a meghallgatás napja van rajta. Részletesen le van mellé írva, hogy mit hozhatsz, és mivel készülj. Meg még az értesítési határidő meg ilyenek – forgatott egy példányt a kezében – Szerintem ennyi – zárta le a mondandóját.
- Köszönjük szépen! – mondtam, majd el kezdtünk indulni az ajtó felé.
Én jöttem ki utoljára így még pont láttam, hogy milyen boldogság van az arcán. Nem tudtam hova tenni így nem is foglalkoztam vele.
- Megnézzük a színpadot? – kérdeztem a fiúktól izgatottan.
- Várhat még az a Minecraft – mondta Andor és a többiek is bólogattak.
- Ne haragudjatok, de még felújítások folynak legalább még két hónapig. Pont a nyári szünetre lesz kész – magyarázta nekünk a nő, közben pedig gyorsan lépkedett végig az irodájáig. Oda értünk egy ajtóhoz a lány elővett egy kulcsot és kinyitották. A szobában két asztal volt bent és egy kanapé az ablak alatt. Ez már valamivel tisztább volt, mint a folyosó. A dobozokat letették a földre, majd beült az asztalához. Elő vett egy mappát és elkérte a jelentkezési lapokat. Át nézte, hogy normálisan vannak-e ki töltve, majd kaptunk egy másik lapot is.
- Ezen a lapon a meghallgatás napja van rajta. Részletesen le van mellé írva, hogy mit hozhatsz, és mivel készülj. Meg még az értesítési határidő meg ilyenek – forgatott egy példányt a kezében – Szerintem ennyi – zárta le a mondandóját.
- Köszönjük szépen! – mondtam, majd el kezdtünk indulni az ajtó felé.
Én jöttem ki utoljára így még pont láttam, hogy milyen boldogság van az arcán. Nem tudtam hova tenni így nem is foglalkoztam vele.
- Megnézzük a színpadot? – kérdeztem a fiúktól izgatottan.
- Várhat még az a Minecraft – mondta Andor és a többiek is bólogattak.
A színpadot nem volt nehéz megtalálni. Egy irányból szólt a
zene és csak követni kellett. Ezt a számot bárhol felismerem. Maitre Gims – Zombie című száma volt
az, amit bármilyen hangzásban imádok. Ez pedig az eredeti volt. Ahogy beértünk
a terembe az egész olyan volt, mint egy színház. A színpad lent volt és
folyamatosan emelkedtek a székek fél körbe. Csodálatos látvány volt. Egy fiú
táncolt a színpadon. Biztos nem a mi sulinkba jár, mert nem volt ismerős, de
ahogy végig néztem a fiúkon ők is csak gondolkoztak. Annyira felszabadult volt.
Nem figyelte, hogy hova lép sem azt, hogy mi van körülötte. Teljesen át adta
magát a zenének és a ritmusnak. Aztán vége lett a zenének. Egy kisebb
távirányított felemelt megnyomott rajta egy gombot és a zene nem indult el
újra. Oda ment a színpad szélére és ivott a vízből, ami oda volt készítve.
- Huh, öcsém, ha én is így tudnék táncolni – sóhajtott fel Bence miközben az ajtónak támaszkodva állt.
Persze, a fiúk csak hangosan ki röhögték.
- Ki van ott? – kiabálta az irányunkba a srác.
- Basszus most lebuktunk – mondtam suttogva.
- Nyugi van. Jó lesz – mondta Andor mosolyogva aztán elindultunk a lépcsőn le. Megint én mentem utoljára.
- Ti kik vagytok? – kérdezte érdeklődve miközben megtörölte törőkölközővel a homlokát.
- Én Andor vagyok! – mutatkozott be és nyújtotta a kezét a fiúnak – Ők itt Bence, Dominik, Ábel, Jancsi és Bandi – mutatta be a fiúkat, akik már régen a színpadon álltak – Ott hátul pedig Laura – mutatott rám. Én csak integettem és közben körbe néztem.
- Sziasztok, én Ákos vagyok.
- Te már tagja vagy? – érdeklődött Ábel.
- Nem, még nem! Majd a meghallgatás után – mondta szerényen.
- Akkor hogy hogy itt vagy? – fogatta tovább Ábel.
- Anyukám a koreográfus, apukám pedig a fény technikus. Én otthon unatkoztam, úgyhogy bejöhetek ide gyakorolni.
- Uh de jó lehet ilyen szülők gyerekének lenni – ábrándozott Jancsi.
- Ákos! – kiabáltak neki hátulról.
- Tűnjetek el! Nem szabadna itt lennetek – kiabált ránk mi pedig gyorsan felszaladtunk lépcsőn, majd egyenesen a folyosón és ki azon az ajtón, amin bejöttünk.
- Hát ez durva volt – mondta Dominik levegő után kapkodva. Felültünk a biciklinkre és indultunk is haza. A parkoló előtt elhaladva mintha az apa kocsiját láttam volna, de nem vagyok benne biztos. Mit keresne Ő itt ezen a helyen?
- Huh, öcsém, ha én is így tudnék táncolni – sóhajtott fel Bence miközben az ajtónak támaszkodva állt.
Persze, a fiúk csak hangosan ki röhögték.
- Ki van ott? – kiabálta az irányunkba a srác.
- Basszus most lebuktunk – mondtam suttogva.
- Nyugi van. Jó lesz – mondta Andor mosolyogva aztán elindultunk a lépcsőn le. Megint én mentem utoljára.
- Ti kik vagytok? – kérdezte érdeklődve miközben megtörölte törőkölközővel a homlokát.
- Én Andor vagyok! – mutatkozott be és nyújtotta a kezét a fiúnak – Ők itt Bence, Dominik, Ábel, Jancsi és Bandi – mutatta be a fiúkat, akik már régen a színpadon álltak – Ott hátul pedig Laura – mutatott rám. Én csak integettem és közben körbe néztem.
- Sziasztok, én Ákos vagyok.
- Te már tagja vagy? – érdeklődött Ábel.
- Nem, még nem! Majd a meghallgatás után – mondta szerényen.
- Akkor hogy hogy itt vagy? – fogatta tovább Ábel.
- Anyukám a koreográfus, apukám pedig a fény technikus. Én otthon unatkoztam, úgyhogy bejöhetek ide gyakorolni.
- Uh de jó lehet ilyen szülők gyerekének lenni – ábrándozott Jancsi.
- Ákos! – kiabáltak neki hátulról.
- Tűnjetek el! Nem szabadna itt lennetek – kiabált ránk mi pedig gyorsan felszaladtunk lépcsőn, majd egyenesen a folyosón és ki azon az ajtón, amin bejöttünk.
- Hát ez durva volt – mondta Dominik levegő után kapkodva. Felültünk a biciklinkre és indultunk is haza. A parkoló előtt elhaladva mintha az apa kocsiját láttam volna, de nem vagyok benne biztos. Mit keresne Ő itt ezen a helyen?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése