10. rész - Új osztálytárs?

Az előző rész tartalmából:
"Felvezettem a szobámba, majd előre engedve magam előtt beengedtem és bezártam az ajtót, de úgy hogy ne is hallja, ahogy kattan a zár. Aztán még én is meglepődtem magamon.

Ákos hátát a szekrénynek nyomtam, majd a mellkasát és a nyakát fogva betámasztottam magam és kérdőre vontam.
 - Téged láttalak aznap a Ritmusra Születteknél? – kérdeztem idegesen.
 - Igen! Hát emlékszel? – játszotta a hülyét.
 - Még jó hogy! Na, ide figyelj! – Kezdtem fenyegetően. – Ha egy szót is mersz szólni a szüleimnek arról, hogy ott jártam vagy, hogy behívtak meghallgatásra. Meg talállak, és nagy bajok lesznek. Értetted? – kérdeztem mérgesen.
Ákos csak bólogatott, majd észrevettem, hogy lilul a szája széle és elengedtem. Leültem az ágyam szélére ő pedig a térdére támaszkodva lihegett.
 - Hú, csúcs egy csaj vagy! – nyögte ki két levegővétel között. "

Utalom a szerdát. Ez a reggeli matek óra nem jó megoldás. A pénteken kívül (ami akkor is matekkal kezdődik) ez a másik olyan nap, amikor próbálok nem elkésni. Persze, amúgy is matek dolgozattal kezdtünk. Szerintem egyébként jól megírtam. Azt sem tudom, hogy mi számoltam vagy, mit írtam bele a számológépbe, mert nagyon nehéz anyag. De megpróbáltam mindent. És nekem tökéletes lesz a kettes. Aztán meg angolom ledermedve ültem a témazáró felett. Ennek az az oka, hogy nekem senki nem szólt, hogy mondjuk témazáró dolgozat lesz. A másik ok, amiért ledermedve ültem, hogy tudtam a feladatokat és tudtam rá a válaszokat. ÉS ez meglepett, mert nem készültem. Úgyhogy kb 20 perc után elkezdtem körmölni és még egy 10 soros fogalmazást is írtam a végére.
 - Lau! – kiabált utánam Bence, amikor sétáltam az udvaron át a másik épületbe – Elhoztad a kottákat?
 - Igen! – kiabáltam vissza.
 - Oké! Mindjárt megyünk – majd leszaladt a büfé felé.
Közben a kilencedikes lányoktól olyan megvető pillantást kaptam, hogy majdnem elszégyelltem magam. Lehet, hogy Bence miatt van. Amennyire félreismertem őket és teljesen mást hittem róluk rájöttem, hogy nagyon jó fejek. Az iskolában minden lány oda van értük. A végzősök nem ilyen „népszerűek”, mint ez a pár fiú. Andor ért mellém, gondolkodásom közepette.
 - Remélem valami tök cuki számokat hoztál – nézett rám szempilláit rebegtetve.
 - Persze! Tiszta nyálas az egész – mondtam nevetve.
 - Reméltem is!
Zongoraórám volt a következő. Elvileg erre az órára csak nekem kellene, hogy járjak, mert csak én választottam anno. A többieknek pedig a saját választott órájuk van ilyenkor. Viszont most kicsit meglepődtem, hogy mindenki bejött a zongora terembe.
 - Hát ti? – kérdeztem meglepődve.
 - Nem olvastad? – kérdezte Bandi vigyorogva.
 - Nem! Mit kellett volna? – kérdeztem meglepődve.
 - Edit apja most jött be és az egész tanári karral beszélgetni akar.
 - Júj! Ott baj lesz – húzta a száját Bence.
 - Ja, lehet, eltart a következő órára is.
Elővettem a kottáimat és ki terítettem a zongora tetejére. A fiúk körbeállták és gondosan át nézegették még akkor is, amikor én már zongoráztam az Only Hope-t.
 - El is énekeled mellé? – kérdezte Jancsi kíváncsian.
 - Persze! – elvigyorodtam aztán újra lefogtam a billentyűket és énekelni kezdtem. A fiúk is lassan választottak maguknak, úgyhogy próbáltam segíteni nekik és zongoráztam egy kicsit, hogy megismerkedjenek a dallal.
 - Halljátok ezt a fene vad csendet? – kérdezte ijedve Dominik.
 - Nem! Ábel horkol – röhögte el magát Andor. Ábel tényleg elaludt. Csak a földön a tábla alatt.
 - Nem azt! – csapott egyet Andor combjára. Dominik körbe mutatott. Egész nap fel sem tűnt, hogy nincsen Edit és Kati.
 - Azt a mindenit fel sem tűnt – csillant fel Jancsi szeme.
 - Hallottátok, hogy új osztálytársunk lesz? – kérdezte meglepődve Bandi.
 - Nem – mondtuk egyszerre. 

 - Ofő most írta ki a csopiba – emelte fel a telefonját.
 - De nem „megbeszélés” van? – mutatott idéző jelet a kezével Dominik.
 - Lehet már rá unt – legyintett Bence. Mostanában nagyon rá szokott a legyintésre.
 - Azt nem írja, hogy fiú vagy lány? – kérdezte Andor nyugodtan.
 - Nem – csóválta a fejét Bandi még mindig a kijelzőt nézve.
 - Remélem, lány jön – mondtam félve és körbe néztem a fiúkon.
 - Hát én nem – mordult fel Andor – Inkább jöjjön egy fiú. Azzal nincsen gond.
 - Mi? Miért? – döbbentem le teljesen.
 - Mert éppen, hogy veled is jóba lettünk, aztán jön még egy lány és az is, majd közénk akar beilleszkedni. Ez így egy összeszokott csapat már. Egy fiút könnyebben fogadunk be.
 - Igazad van – mondta Bence és bólogattak a többiek is. Erre még Ábel is horkantott egyet.
 - Jó lenne, ha az a fiú jönne, akivel a társulatnál találkoztunk – jutott eszébe Bandinak.
 - Igen! Mi volt a neve? – gondolkozott Andor.
 - Várjá tom csak nem tom – szólalt meg Jancsi is.
 - Ákos – mondtam.
 - Tényleg – csentetett egyet Bence.
 - De jól emlékszik már valaki – lökte meg Andor oldalról a vállamat.
 - Nem – tiltakoztam – Tegnap anyukámnál volt egy nő. Még amúgy el sem mondta, hogy kicsoda – gondolkoztam.
 - És? – idegeskedett Bence.
 - Na, és hozta a fiát is, aki Ákos volt. Szóval onnan ismerem.
 - Uh Laura mutass már be neki – kérte Bandi könyörgően.
 - Igen, igen léci – könyörgött Andor is.
 - Még Ábel is rá horkantott – szólt Dominik.
 - Oké, oké – adtam meg magam – Majd megbeszélem vele, hogy neki mikor jó.
 - Király – lelkesedtek.
Néha úgy örülnek valaminek, mint egy lány szokott. A dupla táncóra elmaradt így hamarabb haza mentem. A házba belépve megint a zongora hangja ütötte meg a fülem. Nem tudtam, hogy most mit vagy inkább kit találok fent így minden mindegy alapon felkaptam egy esernyőt a kezembe és felmentem a lépcsőn. A szobám ajtaja nyitva volt. Komolyan lassan átjáró lesz belőle. Megint Ákos volt itt. Bementem a szobába és becsuktam az ajtót. Ákos erre felkapta a fejét.
 - Már megyek is nehogy aztán megint a szekrénynek szoríts. Minek az esernyő? – kérdezte szórakozottan.
 - Nem tudtam már megint ki van itt inkább hoztam magammal. – Sétáltam végig a szobán, majd leültem az íróasztalomnál lévő székre. – Amúgy nyugodtan maradj!
 - Oké! – sétált az ágyamhoz és megint ledobta magát a tegnapi helyére. Ma angolon már megint három oldalfordítást adott a tanárnő. Elegem van már, hogy fél évig nem csinálunk, semmit ilyenkor pedig fél év után bele húz a tanár azért, hogy látszódjon mintha egész évben tanított volna. A második oldalnál tartottam, amikor Ákos meg állt mellettem és mindkét kezével az asztalomra könyökölt.
 - Te most mit csinálsz? – kérdezte furcsán.
 - Fordítok! Nem akarom a holnapra hagyni és pénteken be kell adni.
 - Van még más is? – kérdezte nevetve.
 - Nem, nincsen – ahogy kimondtam ki vette a kezemből a könyvet majd visszafeküdt az ágyra és elkezdett olvasni.
 - Na, figyelj csajszi ez tök egyszerű – szólalt meg kis idő múlva. Kicsit meglepődtem, ahogy nevezett, de inkább nem szóltam. Már fáradt voltam és örültem, hogy segít. Elkezdte diktálni. Először mondta angolul aztán magyarul. 15 perc alatt kész lett a maradék oldal is. Ami nekem majdnem egy óra lett volna. Becsukta a könyvet és oda adtam nekem. Én visszaraktam az asztalomra közben bekapcsolta a tv-met. Felfeküdtem az ágyra mellé. Nem szorosan mellé, hanem arra, részre ahol amúgy is aludni szoktam.
 - Azt se tudom mikor kapcsoltam be utoljára a TV-met – szólaltam meg gondolkozva.
 - Nem mondod? – döbbent le – Nálam éjjel- nappal megy. Én meg azt nem tudom, hogy mikor kapcsoltam ki utoljára – röhögte el magát.
A szemeimet alig bírtam nyitva tartani. Folyamatosan csukódtak le. Még azt észrevettem, hogy Ákos betakart azzal a takaróval, ami az ágyam végében volt összehajtva. Nyomot, egy puszit a fejem búbjára és a fülembe súgta:
 - El tudnám ezt képzelni minden nap!

Közlemény

Sziasztok! :)

Most lehet valakinek egy kicsit zavaros lesz, de megprobálom érthetően le írni.
Van egy BEFEJEZETT blogom. Augustusfest néven van jelen. Amit IDE KATTINTVA értek el. Ez a blogom most volt EGY éves! Ennek örömére írtam egy három részes külön kiadást ami nem a blogon fog megfejelenni.

Eredetileg ERRE A BLOGRA szerettem volna írni egy novellát. Az alaptörténet meg volt, a helyszín az elképzelés minden stimmelt, de valahogy mégsem éreztem annak, hogy jó legyen. Aztán mosogatás közben eszembe jutott, hogy mi lenne ha az Augustusfestes szereplőket használnám fel. Ezzel pedig akkor az évfordulóra is előrukkoltam valamivel.

Azért nem az Augustusfest! blogra fogom ki tenni ezt a különkiadást, mert én tényleg "Az írás számomra nem több, mint az ujjaimmal való gondolkodás" blogra szerettem volna megírni. Csak ez másképp alakult.

Szóval így HOLNAP (és előreláthatólag három hétig SZERDÁN) 3 részes különkiadás fog érkezni az Augustusfest!-es szereplőkkel. Remélem mindenkinek tetszeni fog :)

Ez a három rész Wattpadon is elérhető lesz :D

Puszi: Sz.Vanessza.xxx

ui.: Szombaton jön az új rész a Ritmusra Születtek blogba :)

9.rész - Hú, csúcs egy csaj vagy!

Az előző rész tartalmából:
"Otthon az ajtón belépve megint a zongora hangja ütötte meg a fülemet. Most nem esernyővel mentem fel az emeletre. Kár volt. Mert amikor benyitottam a szobámba nem az öcsém ált előttem, hanem egy tök idegen srác.
 - Te meg ki a franc vagy? – kiabáltam rá."

 - Jajj, szia, Laura! – indult el felém – Anyukád engedett be…..
 - Anya! – kezdtem el kiabálni, hogy tudtam, anya is itthon van, majd elindultam a lépcső irányába.
 - Ne fuss! – kiabált utánam a fiú.
 Anyát kint az udvaron találtam meg egy megint tök idegen nővel kávézgatott.
 - Szia, kicsim! – mondta anya és megpuszilt.
 - Anya valaki van a szobámban – abban a pillanatban kilépett az ajtón.
 - Igen, tudom. Én engedtem be. Zongorázni akart egy kicsit.
 - De ki ez anya? – kérdeztem duzzogva.
 - Máté Ákos vagyok. Annak a nőnek a fia – mondta, majd vigyorogva az anyukája felé mutatott.
 - Szia! Én Máténé Déri Sára vagyok. Ne haragudj a fiam miatt, hogy így megijesztett. Anyukád azt mondta később jössz.
 - El maradt a hegedű órám.
 - Bocsánat aranyom. Miért nem lepődtél meg a zongora hangján? – kérdezte érdeklődve anya.
 - Azt hittem, hogy… - kezdtem, majd megakadtam. Eszembe jutott, hogy mit ígértem Lacikának. – Semmit nem hittem. Bocsánat! – néztem Ákosra.
 - Semmi baj - legyintett aprón mosollyal a száján.
 - Én Gál Laura vagyok – mondtam a srácnak és az anyjának. 
 Ákos csak mosolygott. Valahonnan olyan ismerős volt nekem. Aztán beugrott.
 - Játszol még valamit a zongorán? – kérdeztem tőle idegesen.
 - Persze – vigyorodott megint el.
Felvezettem a szobámba, majd előre engedve magam előtt beengedtem és bezártam az ajtót, de úgy hogy ne is hallja, ahogy kattan a zár. Aztán még én is meglepődtem magamon.

Ákos hátát a szekrénynek nyomtam, majd a mellkasát és a nyakát fogva betámasztottam magam és kérdőre vontam.
 - Téged láttalak aznap a Ritmusra Születteknél? – kérdeztem idegesen.
 - Igen! Hát emlékszel? – játszotta a hülyét.
 - Még jó hogy! Na, ide figyelj! – Kezdtem fenyegetően. – Ha egy szót is mersz szólni a szüleimnek arról, hogy ott jártam vagy, hogy behívtak meghallgatásra. Meg talállak, és nagy bajok lesznek. Értetted? – kérdeztem mérgesen.
Ákos csak bólogatott, majd észrevettem, hogy lilul a szája széle és elengedtem. Leültem az ágyam szélére ő pedig a térdére támaszkodva lihegett.
 - Hú, csúcs egy csaj vagy! – nyögte ki két levegővétel között.
 - Ezt vegyem bóknak? – kérdeztem már majdnem kiabálva, de mégis rejtett mosollyal.
 - Vedd, ahogy akarod – mondta, majd levágta magát mellém az ágyra és szétterült rajta. Még jó, hogy francia ágyam van.
 - Te meg mit csinálsz?
 - Pihenek. Most lettem megfenyegetve. Olyan voltál, mint az Elrabolvába Liam Nelson. Az a „Nem tudom, hogy ki maga…. – kezdte mondani, de én a szavába vágtam.
 - Tudom melyik film az – mondtam kimérten.
 - Na, ugye! – fúrta az arcát a párnámba. Szerencséjére nem azon az oldalon fekszik ahol én szoktam.
 - Bocs az előbbiért! – mondtam már kicsit lelkiismeretesen – Nagyon nem akarom, hogy kiderüljön.
 - Semmi baj – mosolyodott el.
Hú, nem erre a válaszra számítottam.
 - Kérdezhetek valamit? – mondta folyamatosan a plafont bámulva.
 - Már kérdeztél – próbáltam oldani a hangulatot.
 - Viccesek vagyunk, mi? Nem, amúgy kire számítottál? Mármint, hogy ki zongorázik.
 - Azt hittem, hogy az öcsém az. Ez a kettőnk titka, hogy néha bejár ide zongorázni.
 - Értem – bólogatott.
 - Addig fogsz itt feküdni, amíg anyud el nem megy? – kérdeztem érdeklődve.
 - Igen! – gondolta végig.
 - Jó, akkor én közbe csinálom a dolgom.
Felálltam és oda mentem a fiókomhoz. Elő vettem a mappáimat és vadul keresgélni kezdtem. Át néztem, hogy tényleg külön vannak-e a fiú és a lány számok. Szerencsémre rendezett vagyok és úgy voltak, ahogy hagytam őket.
 - Mit csinálsz? – ült fel Ákos.
 - Meg ígértem a srácoknak az osztályból, hogy viszek nekik dalokat, amikből választani tudnak. A meghallgatásra.
 - Aha. Mondjuk ezzel? – kérdezte Ákos fintorogva.
 - Nem. Ez lányra van komponálva. De a szövege alapján még én sem mennék vele. Mondjuk ez! – emeltem fel egy lapot, amin John Legend – All of me száma volt.
Ákos ki vette a kezemből és a zongorához lépve lefogta az első billentyűket. Én elkezdtem énekelni és látva Ákoson, hogy meglepődik folytattam, majd a második refrén után már Ő is beszállt. Hirtelen azt sem tudtam, hogy köpjek vagy nyeljek. Erőteljes, tiszta, szép hangja volt. Semmi túlzás nem volt benne. Pont olyan amilyennek lenni kell. Látva rajtam, hogy meglepődtem annál erősebben folytatta. Láttam rajta, hogy tetszik neki a reakcióm.
 - Ez jó volt – mondta, amikor már befejezte.
 - Szerintem is. De ez nekik nem való. Túlérzelgős.
Visszaült mellém az ágyra és tovább keresgéltünk.
 - Kérdezhetek én is valamit? – szólaltam meg egy kis idő után.
 - Persze – emelet fel egy lapot átolvasni.
 - Tényleg jó az, hogy a szüleid ott dolgoznak a társulatnál? – kérdeztem kicsit félve.
 - De hogy is – fintorodott el – Kétszer annyit kell, hogy teljesítsek, mint nektek. Nekem és a húgomnak is. Legalább aki a válogatást intézi, nem tudja. Így nem tudd kivételezni.
 - Hát, ilyen tekintettben igazad van – mondtam magam elé nézve.
Ákos megint szétterült az ágyamon én pedig összeszedtem a kottáimat, amiket holnap beviszek külön tettem és én is oda feküdtem mellé.
 - Olyan fárasztó volt ez a mai nap. Lehet, hogy elmaradt az utolsó két óra, de akkor is – kezdve azzal, hogy Bence 03:30-kor ébresztett. De ezt inkább magamban jegyeztem meg.
 - Én nekem még magántanárom van
 - Hova fogsz majd járni? – néztem rá érdeklődve.
 - Még nem tudom – vonta meg a vállát – Anya már beíratott valami suliba csak azt nem mondta, hogy melyikbe – fordult felém.
Nem tudom, hogy ő vagy én, de mindketten közelíteni kezdtünk egymáshoz. Éppen egy levegő vételnyi hely maradt köztünk, amikor anya kiabált.
 - Laura! Ákos! Gyertek le légy szíves.
Anya kiabálására egyből szétrebbentünk így egy kicsit kínos pillanat volt. Lementünk anyáékhoz, akik már türelmetlenül vártak minket.
 - Már vagy háromszor szóltam Laura – nézett rám szúrósan anyu.
 - Bocsánat! Beszélgettünk – mondtam zavartan és Ákosra pillantottam, aki csak hevesen bólogatott.  

8. rész - Te meg ki a franc vagy?

Az előző rész tartalmából:
" - Üdvözlöm kedves Igazgató nő! Szeretném maguk felé jelezni, hogy az iskolájából felvételt nyert – olvasta fel hangosan a levelet – Elek András, Deák Andor, Papp János, Szekeres Ábel, Farkas Dominik, Csák Bence és Gál Laura. Csatolva küldtem…. Jó ez minket nem érdekel… Várjuk őket sok szeretettel a meghallgatásra, melynek időpontja 2015. Április. 15 (szerda). Köszönettel a Ritmusra Születtek Társulat igazgatója. Van itt valami – emelete közelebb a lapot a szeméhez – azt írja, hogy a meghallgatáson dől el, hogy felvesznek-e vagy sem."

Hallom, hogy csörög a telefonom. Rá nézek az éjjeli szekrényemen lévő digitális órára. 03:30. Felkaptam a telefonom, amelyen ott világított a kijelző. Elhúztam a zöld kis ikont, majd beleszóltam a szememet törölgetve.
 - Igen? – kérdeztem ásítva.
 - Laura! – szólt bele Bence izgatottan – Te aludtál? – kérdezte mintha természetes lett volna, hogy nem alszok.
 - Mondjuk a rendes emberek hajnali fél négykor alszanak – mondtam megint bele ásítva egyet a telefonba.

- Jó mindegy. Az van , hogy kitaláltam valamit és szeretném ha holnap meghallgatnál – mondta tök komolyan a hangszórón keresztül.
 - Bence! – kezdtem fáradtan – Most komolyan ilyen miatt felhívtál?
 - Igen! Még a többiek ezután jönnek! – mondta megnyugtatóan.
 - Engem hívtál elsőnek? – döbbentem le.
 - Ja. A többiek úgyis mindjárt elküldenek melegebb éghajlatra.
 - Biztos – nevettem el magam.
 - Na jóéjt. Hívom Jancsit – majd ki nyomott.
 - Neked is – mondtam a sötétben, majd lezártam a telefonom.
Hajnali négy óráig csak forgolódtam. Egyáltalán nem bírtam vissza aludni. Így azt gondoltam, hogy a kottáimat átnézve próbálok valamit keresni a meghallgatásra. Azt nem írták, hogy feldolgozás vagy saját dal legyen. Van egy saját dalom, de azt sehol nem adnám elő. Így maradtam a feldolgozásoknál. Minden mappát átnéztem, a kottákat, amik a kezembe kerültek, hogy mennyire nehéz lehet. Nem akartam nehezet, de túl könnyűt sem. Aztán minden reményem kezdet elszállni, amikor tettem volna vissza a mappákat a fiókomba és ott találtam két lapot. Egyiket zongorára komponálva, a másikat gitárra. Rá néztem a címére és Mandy Moore – Only Hope című száma volt ott. Egyből a szintetizátorom mellé álltam és lenyomtam a billentyűket. A hangokat is kibírtam énekelni. Tökéletes volt. Amikor a szám közepén tartottam már legalább harmadjára hallottam, hogy kopogtatnak.
 - Gyere be! - kiabáltam és közben vadul írtam a lapra egy másik hangjegyet.
 - Laura drágám! – szólt rám anyu én pedig oda kaptam a fejem – Miért vagy ilyen fit már reggel ötkor?
 - Bocsánat, felébresztettelek? – kérdeztem aggódva.
 - Nem – mosolyodott el – Már fent voltam csak meg hallottalak.
 - Értem – bólogattam hevesen. Nagyon gyakorolni akartam még egy kicsit.
 - Órai munka? – kérdezte megint mosolyogva.
 - Igen – hazudtam.
 - Rendben akkor gyakorolj csak – csukta rám az ajtót.
 - De utálok hazudni – mondtam ki az üres szobában halkan és lehajtottam a fejem.
A sulihoz érve úgy, mint minden reggel most is leraktam a biciklimet és le is zártam. Megint sütött a nap így kicsit vékonyabban öltöztem fel. A terembe belépve csak én hiányoztam. Mármint a privát megbeszélésre.
 - Bence! – kiabált rá Andor, aki mindkét lábát az asztal tetején pihentette – Itt van Laura!
 - Sziasztok! – ültem le a szokásos helyemre.
 - Végre már, hogy itt vagy! Már kikészülök tőle – mondta Bandi, majd visszahajtotta a fejét az asztalra.
 - Na, szóval figyeljetek – kezdte Bence ugyanazzal az izgalommal, mint hajnalban – Arról van szó, hogy ki találtam egy koreót.
 - Mindegyikünknek egyenként? – kérdezte Jancsi ledöbbenve.
 - Nem! Közös koreót! – lelkesedett Bence.
 - Csapat koreó nem volt a felsoroltakon – mondtam fáradtan.
 - De Peti bá azt mondta, ha az utolsó válasszuk, lehet csapatban is. És gondolom, mindenki az utolsót válassza.
A fiúk csak bólogattak én pedig magam elé bambultam.
 - Laura? – nézett rám érdeklődve Bence.
 - Még nem gondolkodtam rajta mire menjek – vallottam be őszintén.
 - Jó mindegy! Jössz velünk az utolsóra és kész – oldotta meg a kérdést Bence.
 - Igazából azon gondolkodtam jobban én is, de bele akartam gondolni milyen lenne a többi is.
 -  Gyere erre és velünk leszel – adott jó indokot Andor. Erre már én sem tudtam mit mondani. Egyszer nyílt az ajtó és Ábel lépett be rajta. Nem is vettem észre, hogy nincs itt.
 - Te hogy kerülsz ide? – kérdezte ledöbbenve Bence.
 - Azt mondtad meg vagy fázva – mondta Andor is.
 - Ja, de meggyógyultam – és tüsszentett egyet.
 - Igen látjuk – mondtam fintorogva.
Beült a saját helyére és figyelt Ő is.
 - Hát én már Ábelnek elmondtam, mert tudtam, hogy nem jön ma, így Ő már tudja. De nagyjából az lenne a lényeg, hogy erre a számra, amit majd mutatok. Én már találtam ki lépéseket, de még nem állt össze teljesen.
Bence a telefonját elő véve elindította a számot. A szám végén kíváncsian néztünk rá.
 - Ennek mi a címe? – kérdeztem érdeklődve. Igazából jó számot választott. Jó volt a ritmusa és táncolható.
 - Chris Brown – Turn Up The Music – mondta Bence – Mit szóltok hozzá? – kérdezte lelkesen.
 - Nekem bejön – mondta Dominik.
 - Én benne vagyok –közölte Jancsi is.
 - Igazából nincsen ötletem sajátot kitalálni szal mehet – mondta Bandi is.
Mindenki Andorra nézett, aki csak bólintott egyet ebből tudták, hogy benne van.
 - Ábelt már tudom – legyintett Bence és az előbbi csak tüsszentett még egyet. Mindenki rám nézett.
 - Én is benne vagyok – adtam meg magam. Bence erre visongva ugrálni kezdett.
 - Akkor a tavaszi szünetben elkezdünk próbálni. Rengeteg ötletem van még. Aki pedig otthon nem mondta el és nem is akarja, az mondja azt, hogy órai munka Ildikó tanárnőnek – nézett rám aztán Andorra vándorolt a tekintette. Legalább nem vagyok egyedül.
Zene történelem órával kezdtük volna, de a tanár nem jött be. Nem értem mostanában a tanárok hogy tehetik meg, hogy nem jönnek be? Eddig semmi ilyesmi nem volt. Fél év után kezdődött minden. Már fél órája ültünk a teremben és mindenki Ábel horkolását hallgatta. Hamarabb ki mentünk a teremből és az igazgatói iroda előtt Edit apukája, Edit, Linda néni, az igazgató nő és a zene történelem tanár egymás szavába vágva vitatkoztak. Az angol tanár (akivel a következő óránk lett volna) végig a háttérből nézte a történéseket vele együtt pedig Ildikó tanárnő is meg a történelem tanárunk is. Az angol tanár csak egy kulcsot adott a kezembe mondván, hogy nyissam ki az ajtót és menjünk, be majd jön, ha vége a cirkusznak. A nyelvi terembe leérve beültem az egyik padba. Ábel végig feküdt az egyik hosszúkás padon a többiek pedig vad telefonozásba kezdtek. Én elő vettem az Only Hope kottáját és próbáltam valamit alkotni belőle.
 - Lau, te mit csinálsz? – érdeklődött Dominik.
Felnéztem és még a padon fekvő Ábel is kérdőn nézett rám.
 - A meghallgatásra komponálom át az egyik dalt – mondtam fáradtan. Erre mindegyikük ledermedve ült előttem.
 - Mi az? – kérdeztem értelmetlenül.
 - Én még nem választottam dalt – mondta komolyan Andor.
 - Én sem – bólogatott Bence – a koreográfia valamiért fontosabb.
A többiek is csak bólogattak.
 - Menjetek zenekarként! – jutott hirtelen eszembe.
 - Olyan lehetőség nem is volt – mondta Jancsi nevetve.
 - Basszus, tényleg! –mondtam bele gondolva- Otthon van egy csomó kottám. Holnapra behozom és válogassatok kedvetekre – ajánlottam fel.
 - Van fiúknak is való? – kérdezte érdeklődve Dominik.
 - Persze. Az egy külön mappa.
A nap ezután lassan telt. Az angol tanár csak 15 perccel később jött be így leadtam neki a Harry herceges fordítást. Bioszon filmet néztünk a keletei emberek főzési szokásairól. Had ne mondjam, hogy amikor nyárson sütötték a patkányt nem volt valami gusztusos senkinek sem. Hegedű óráról elengedtek, mert most is egyedül voltam addig pedig Teó tanár úr nem akarja elkezdeni az anyagot. Úgyhogy csak olvasni valót kaptam.
Otthon az ajtón belépve megint a zongora hangja ütötte meg a fülemet. Most nem esernyővel mentem fel az emeletre. Kár volt. Mert amikor benyitottam a szobámba nem az öcsém ált előttem, hanem egy tök idegen srác.
 - Te meg ki a franc vagy? – kiabáltam rá.

7. rész - Értesítő

Az előző rész tartalmából:
" - Kisfiam te miért vagy tiszta víz? – kérdezte anya nevetve.
 - Ez a bolond ló bele ugrott a tóba. Úgy hogy a hátán voltam – mesélte Lacika teljesen felháborodva. Közben nagypapa elvitte a lovakat, hogy leszerelje őket és megetesse. Aranylábbal megint nem volt jó dolga, mert a ló végig hempergett a porban. – Na, látod anya? – kérdezte Lacika két kézzel mutogatva a ló irányába.
 - Látom fiam! – mondta anya miközben mama és apa folyamatosan nevettek."

A hétvégi vidéki kiruccanás szerintem mindenkinek jót tett a családban. Apa nem dolgozott semmit csak pihent. Anya sokat beszélgetett mamával. Nagypapa örült, hogy végre van kivel lovagolnia. Lacika rá jött, hogy teljesen más a helyzet, mint gondolta. Én pedig teljesen feltöltődtem az elkövetkező hónapokra. Ennek köszönhetően reggel végre nem álmosan keltem ki az ágyból, hanem teljesen fitten. Lementem a lépcsőn és reggeli ki volt készítve. Fogalmam sem volt, hogy mire megy ki, mert nagyon ritka az, amikor én reggel reggelizek. Anya pedig csak szülinapokkor készít reggelit.
 - Jó reggelt! – köszönt boldogan, majd nyomot, egy puszit a homlokomra.
 - Neked is! – mondtam furcsállva a helyzetet – Kinek van szülinapja? – ültem le az asztalhoz.
 - Senkinek csak gondoltam csinálok nektek. Lacika már régen meg ette és el is ment itthonról.
 - Értem. Hogy hogy ma nem mentél dolgozni? – szúrtam bele a villámat egy virslibe.
Anyu keze meg állt a mosogatóban.
 - Szabad napot kaptam – mosolyodott el – Viszont, ha haza jössz, nem leszek itthon.
 - Rendben! Szerintem ma én meg hamarabb jövök. Mintha valami helyettesítésre emlékeznék, de nem biztos. Lehet az holnap lesz.
 - Jól van kincsem. De ha haza jössz, nem porszívóznál ki? – kérdezte anya rám nézve kiskutya szemekkel.
 - De – és bólogatva el nevettem magam.
Rá néztem a fali órára a konyhában és megint túl késő volt. Úgyhogy gyorsan bekapkodtam a maradék falatokat felrohantam a szobámba és villámgyorsan elkezdtem készülődni. Fogmosás közben megnéztem, hogy hét ágra süt a nap, úgyhogy egy cicanadrágot vettem fel tavaszi csizmával és egy egyszerű pólót, amin London volt rajta. Anyának nyomtam egy puszit az arcára aztán elindultam. Felültem a biciklimre és éppen, hogy be értem az első órára, ami osztályfőnöki volt.
 - Jó reggelt! – lépett be a terembe Linda néni – Az igazgató nő a kezembe nyomott egy papírt valami Ritmusra Születtek Társulattól.
A fiúk, akik eddig aludtak vagy csak maguk elé bámultak, most felcsillant a szemük. Edit szokás szerint bent sem volt. Kati meg gondolom követte.
 - Azt mondja, hogy… ööö… nem látok semmit szemüveg nélkül. – Benyúlt a felső fiókjába és a sok szemüveg közül előhalászott egyet. Egyébként az ötvenes évei elején járó nő az osztályfőnökünk, aki szőkére festeti az őszülő haját. Viszont csak Linda néninek engedi, hogy szólítsuk. Semmi tanárnő, mint a többi tanárnál, hanem Linda néni.
 - Üdvözlöm kedves Igazgató nő! Szeretném maguk felé jelezni, hogy az iskolájából felvételt nyert – olvasta fel hangosan a levelet – Elek András, Deák Andor, Papp János, Szekeres Ábel, Farkas Dominik, Csák Bence és Gál Laura. Csatolva küldtem…. Jó ez minket nem érdekel… Várjuk őket sok szeretettel a meghallgatásra, melynek időpontja 2015. Április. 15 (szerda). Köszönettel a Ritmusra Születtek Társulat igazgatója. Van itt valami – emelete közelebb a lapot a szeméhez – azt írja, hogy a meghallgatáson dől el, hogy felvesznek-e vagy sem. Ennyi! – hajtogatta vissza levelet – Szóval gratulálok. Most foglaljátok el magatokat valamivel. Sürgős dolgom van – azzal ki ment az ajtón és ránk csukta.

Hangos ordításba kezdtek a fiúk én pedig még mindig magam elé bambultam. Csak amikor már mind a hatan engem öleltek akkor eszméltem fel és visítottam egy óriásit. Hihetetlen boldog voltam. Aztán hirtelen eszembe jutottak a szüleim. Hogy fogom nekik meg magyarázni?
Nyílt az ajtó és Edit viharzott be Katival a nyomában. Látszott rajta, hogy nagyon ideges és idegesített, hogy mi egymás szavába vágva beszélgettünk.
 - Na, mi ez a nagy öröm? – kiabált ránk ingerülten.
 - Téged úgy se érdekel – intette le Bence.
 - Ja, te vagy az, aki a Színművészetinél lejjebb nem add – nyávogta Bandi őt utánozva.
 - Cöh! – húzta ki magát – Tudjátok, meg hogy meghallgatásra fogok menni a – kereste a szavakat - a valamilyen társulathoz – mondta zavarodottan.
 - Hú, a „valamilyen társulat” – bólogatott Ábel idéző jelet mutatva a kezével.
 - Biztos nagyon híresek – adta alá a lovat Andor.
 - Nem is hallottam róluk – nevette el magát Jancsi.
 - Te idióta! Pont ez a lényeg! – vágta tarkón Dominik.
 - Ja, jó leesett! –vakargatta a tarkóját Jancsi.
 - Laura te is most valakinek érzed magad, hogy vannak pártfogoltjaid?
 - Mi az, hogy valakinek? Jobbat nem találtál? – kérdeztem vissza csípőből.
A többiek csak elkezdtek hangosan húúzni.
 - Nem érzem én magam senkinek sem és ők – mutattam körbe – Nem a pártfogoltjaim. Neked miért van szükséged Katira? – kérdeztem a szemébe nézve.
 - Cica párbaj! – kiabálta el magát Ábel.
 - Beégettek Edit! – szólt rá élesen Bence.
Edit hátradobta a hosszú szőke vasalt haját, aztán megfordult és kivonult a teremből.
 - Szóval Laura milyen érzés valakinek lenni? – kérdezte Bence a tolltartóját a szája elé tartva mintha valami mikrofon lenne.
 - Nagyon jó érzés. Belülről – tettem a szívemre a kezem és a fiúkból egyből ki tört a röhögés.
 - Hagyd a francba. Ebből is látszik mekkora értelem szorult belé – mondta komolyan Andor.
 - Annyira nem érdekes. Nekem itt vagytok ti.
 - A pártfogoltjaid – röhögték megint el magukat.
 - Halljátok ez nagyon durva – tartotta a kezében a levelet Bandi, aki közben lenyúlta a tanári asztalról – Felolvasom végig, mert ez a rinya a felét ki hagyta.
Mi csak bólogatni tudtunk a döbbenettől.

Üdvözlöm kedves Igazgató nő!
Szeretném értesíteni, hogy az iskolájukból felvételt nyert Elek András, Deák Andor, Papp János, Szekeres Ábel, Farkas Dominik, Csák Bence és Gál Laura. Ezt tudtuk is – beszélt közbe Bandi – Csatolva küldtem… innentől maradt ki – szólt még egyszer – a választható vizsgafelkészítő anyagok listáját. – Ezt a mondatot külön ki hangsúlyozta és teljesen ledöbbentünk. – Kérem jutassák el ezeket a felvételizőknek és a legkésőbb egy héttel a meghallgatás előtt küldjék nekünk vissza vagy hozzák el a társulat székházába és adják le a portán.
Várjuk őket sok szeretettel a meghallgatásra, melynek időpontja 2015. Április. 15 (szerda).
Köszönettel: Ritmusra Születtek Társulat igazgatója.

Teljesen le voltunk döbbenve. Vagy még annál is jobban. A lényeget el sem mondta Linda néni. Hirtelen még a légy zümmögését sem lehetett hallani, annyira belemerült mindenki a saját gondolataiba. Az asztalra néztem és megláttam a borítékot, amiből még egy papír. Felálltam a helyemről és oda mentem a tanári asztalhoz. A lapon ez állt: Választható vizsgafelkészítő anyagok listája.
 - Hé, hé nézzétek csak! – szóltam oda a többieknek – Választható vizsgafelkészítő anyagok listája – olvastam fel hangosan.

 - Ének
 - Zongora + ének
 - Gitár + ének
 - Egyéb hangszer + ének (Hangszer megnevezése kötelező)
 - Zongora
 - Gitár
 - Egyéb hangszer (Hangszer megnevezése kötelező)
 - Tánc
 - Tánc + ének + hangszer (Hangszer megnevezése kötelező)

Hangosan felolvastam a többieknek, hogy értsék.
 - Ezt az utolsót nem értem egyébként – gondolkodott el Dominik.
 - Tánc + ének + hangszer? – értetlenkedett Bence.
 - Igazából én sem – magyaráztam.
 - Kérdezzük meg Peti bát – ajánlotta fel Ábel.
 - Minek? Ő honnan tudná? – kérdezte gúnyosan Andor.
 - Valamelyiknap mondta, hogy Ő részt vesz az újraindításban – szólaltam meg elgondolkozva.
 - Következő óra úgy is vele lesz. Nincs tesi – mondta Jancsi.
 - Előrehozták a gitárt? – kérdezte meglepődve Bence.
 - Ja. Ki van írva – bólogatott Andor.
Ki csengettek mi pedig át mentünk a B épületbe. Az óra elég lassan telt mivel a tanár úrnak nyomtatni valója akadt és csak az óra utolsó 15 percére jött vissza.
 - Tanár úr! – Jelentkezett Edit – Ki mehetek?
 - Persze! Mindenki ki mehet – nézett fel a papírlapokból.
Edit és Kati egyből ki viharoztak. Mi a többiek inkább maradtunk még.
 - Tanár úr! – szólt Bandi – Kérdezhetnék valamit?
 - Igen! Persze. Legalább egy kicsit elszakadok a papíroktól.
 - Erről szeretnénk kérdezni? – nyújtottam át a lapot, amit végül nem tettünk vissza a borítékba.
- Ja, igen. Na, most ezek úgy lesznek, hogy amelyik kategóriában jelentkezel azzal mész a meghallgatásra. És e szerint osztanak be, ha felvesznek.
 - Szóval, ha jól értem, akkor, ha én például a zongora + ének jelentkezem, akkor, ha bejutok vagy zongorázok, vagy énekelek, vagy egyszerre mind a kettő? – kérdeztem rá logikusabban. 
 - Igen, jól értetted Laura.
 - És az utolsóra mit tudna mondani? – szólt érdeklődve Andor.
 - Na, most ha erre jelentkeztek mind a három kategóriában szerepelhettek, ha bejuttok. Ha az én véleményemre vagytok kíváncsiak, akkor az utolsót válasszátok. Az a legjobb kategória. Többet kell rá készülni, de meg éri – magyarázta mosolyogva.
 - Rendben köszönjük.
 - És még valami. Ha az utolsót válasszátok, akkor a koreográfiát csoportban vagy párban is megoldhatjátok. De persze lehet önállóan is – mondta Peti bá mosolyogva.
Erre a fiúk csak összenéztek. Gondolom, nekik már van is rá ötletük. A nap további része lassan telt. Aztán haza mentem és megcsináltam, amiket anya kért. Próbáltam valami dalt keresni a neten a meghallgatásra, de nem tudtam dönteni. Sőt még koreográfiát is ki kell, hogy találjak.

Wattpad

Sziasztok! :)
Tudom, hogy már hétfő van (ezért ma lesz is rész) de most értem rá, így most lettem kész.
Szóval annyit szeretnék még írni így a 7. rész előtt, hogy most már Wattpadon is elérhető a történet. Ha esetleg valakinek ott könnyebb kezelni avyg jobban szeret Wattpadon olvasni akkor a lenti linken megtaláljátok.Egyenlőre még csak a Prolológus került fel de próbálom minnél hamarabb feltölteni a többi részt is. Valamint minden mást ami ezen a blogon is megtalálható.
Igazából én jobban szeretem a bloggert használni de nem voltam ellene a wattpadnak sem. Mind a két helyre fel fogom tölteni a részeket és oldalt a "Nézz be ide is:" résznél megtalálható lesz.

Link: https://www.wattpad.com/story/81573170-ritmusra-sz%C3%BClettek

Köszönöm aki ott is követni fog és véleményt is ír.

ui.: Bocsánat ha a fogalmazás nem pontos vagy éppen elírtam valamit de 00:26 van!

6. rész - Kiscsillag és Aranyláb

Az előző rész tartalmából:
"Reggel 5-kor élmény volt fel kelni. Főleg úgy hogy anya szó szerint valami Punk/Rock számot berakott és üvöltette a hifin. Álmosan a szemet törölgetve mentem ki a szobából és hallottam, ahogy apa már rég anyával kiabál, hogy halkítsa le a zenét. Erre anya csak jobban felkapcsolta apa pedig kihúzta a konnektorból. Erre anya teljesen felháborodott és visszaállt a konyha pulthoz szendvicseket csinálni. Apa oda ment hozzá és a derekát átölelve belepuszilt a nyakába. Ritka pillanatok egyike Gáléknál. "

A 6 óra autókázás alatt folyamatosan Harry herceg életét fordítottam. Sőt valamikor még Lacika is segített. De még élvezte is, hogy szenvedek. És a tegnapi után úgy voltam vele, hogy nem is bántam. Legalább tereltem a figyelmét.
 - De nem érted, hogy ott van egy ’s – magyaráztam teljesen bele élve magam.
 - De te nem érted, hogy az a magyarban így nem jó – mondta Lacika teljesen belefáradva.
 - Jó mindegy hagyjuk – fordultam vissza a könyvem felé Ő pedig bedugta a headsetét a fülébe. Egyébként egy idő után már meguntam a fordítást így én is elkezdtem zenét hallgatni. Ahogy egyre jobban távolodtunk már csak sík terepen jártunk. Ebből gondoltam, hogy akkor nem sokkára megérkezünk. Aztán pedig már abban az utcában megállva ahol nagymamáék laknak örömmel vettem tudomásul, hogy megérkeztünk.
 - Szia, mama – ugortam a nyakába megölelve. Lacika ugyanezt csinálta tatával, aztán pedig cseréltünk.
 - Jajj annyira hiányoztattok már – könnyezett be mama, aztán beterelt minket a konyhájába, ahol házi kaláccsal és teával várt minket.
 - Lacika meg Laurácska az emelten fognak aludni – mondta mama ránk utalva aztán anyáékhoz fordult – Nektek pedig majd ott a mi szobánk. Mi ki költözzünk a nappaliba.
 - Ugyan már anya! – mondta anya zavarodottan mamára nézve – Majd alszok én Gyurival a nappaliba.
 - Nem, nem úgy van az! – kezdte mama és tata inkább intett nekünk, hogy menjünk utána. Apa is inkább ott hagyta őket és elindult utánunk.
 - Ha kipakoltatok eljöttök velem lovagolni? – kérdezte tata becsukva a konyhaajtót maga után.
 - Persze – lelkesedtünk Lacikával.
 - Akkor igyekezzetek– kacsintott tata és elindult a hátsó ajtó felé.
Apuval ki mentünk a kocsihoz és ki kaptam a bőröndömet a csomagtartóból Lacika pedig felvette a sporttáskáját. Az emeleti szobába fellépve anyu régi szobájában találtuk magunkat. Azóta mamáék át rendezték, így az egy személyes ágyból két külön ágy áll most. Egy nekem, egy Lacikának. A szekrényeket meg az íróasztalát meghagyták. Én szeretek ki pakolni, mert jobban át látom, hogy mit hoztam. Lacika meg csak ledobta a sarokba és az ágyán végig hasalva már tabletezett is.
 - Ahj ne már nincsen térerő – állt fel és ki hajolt az ablakon.
 - Nagypapa visz minket lovagolni. Nem arra kéne készülnöd? – kérdeztem érdeklődve.
 - Mit készüljek? Én így megyek. – mondta nekem háttal.
Egy Adidas rövid ujjú póló volt rajta bőszáru farmerrel. Ha azt akarja, hogy szétrepedjen nekem mindegy. A bőröndömből ki kaptam egy cica nadrágot és lementem a fürdőszobába, hogy át öltözzek. Nagypapa elő szedte a csizmámat, amit mindig itt használok csak. Az idő most napsütéses volt. Ezért szeretem a tavaszt. Sose lehet tudni, hogy milyen idő lesz, de ha süt a nap az mindig jó.
 - Itt vagy? – csillant fel nagypapa szeme, amikor beléptem az istállóba.
 - Igen, mindjárt jön Lacika is.
 - Jól van. A második ajtónál ott van Kiscsillag. Ma őt kapod – magyarázta papa.
 - Rendben van. Mi lett Indiánnal? – döbbentem le, mert amikor náluk vagyunk mindig Indiánnal szoktam menni.
 - Februárban el kellett altatni – mondta elszomorodva.
 - Sajnálom
 - Én is. Szerettem nagyon azt a lovat – törölte meg a szemét – Akkor Kiscsillag a tiéd. Lacika meg megkapja Aranylábat.
 - Honnan szedted ezeket a neveket? – nyitottam ki Kiscsillag karám ajtaját.
 - Kiscsillagnál rád gondoltam. Mert te is egy Kiscsillag vagy. Aranylábnál meg Lacikára, hogy Ő meg focista.
 - Uhh ez nagyon jó – vezettem ki a lovat, aki már fel volt nyergelve.
 - Itt vagyok – futott be Lacika az istállóba – Ne haragudj tata, de majdnem elaludtam – nevette el magát.
 - Semmi baj kisfiam. Ott van Aranyláb. Azzal jössz – biccentett fejjel a karám felé.
 - Uh, milyen jó neve van. Hozom. Ha megvártok – nevette el megint magát.
 Nagyapa is csak elmosolyodott én pedig Kiscsillaggal mellé érve csak mosolyogva rá néztem.
 - Ne haragudj, de kemény héten van túl.
 - Én nem is haragszom. Gondolom hosszú volt az út. A lényeg, hogy itt vagytok – ölelt meg.
 - Igen, tudom – fúrtam a mellkasába az arcom.
 - Aranyláb gyere már! – hallottuk Lacika hangját – Na, hallod! Ez az gyere csak! Ne, ne csináld, ne menj vissza. Kikészít ez a ló!
Nagypapa csak hangosan felnevetett.
 - Nyúlj magad mellé a vödörbe és ott van egy alma.
Lacika ki vett egy almát és Aranyláb felé tartotta. Erre a ló egyből ki jött a karámból és onnantól végig csak őt követte. Szóval ez ilyen cserfes ló. Tudni kell, hogy hogyan kell vele bánni. Papa lova egyébként már rég kint várt minket. Ki volt kötve egy fához.  
Annyira nem mentünk messzire, de mégis soknak tűnt. Elmentünk ahhoz a tóhoz ahová anyu gyerekkorában mindennap ki járt. Aztán egy birkalegeltető mellett. A nagypapa szomszédja kint volt egy egész tehéncsordával és megengedte, hogy megsimogassam őket. De a kutyája cukibb volt. A Kiscsillag egyébként nagyon nyugodt ló. Aranyláb viszont annyira nem. Ha mi gyorsan mentünk, Ő lassan jött. Ha viszont mi mentünk lassan, Ő ment futva. A tónál pedig bele ugrott a vízbe, úgyhogy Lacika a hátán ült. És még akkor sem akart ki jönni, amikor nagypapa hívta. Ha megálltunk mindig a füvet ette. Visszaérve a házhoz nagymama, anya és apa kint ültek a teraszon.
 - Kisfiam te miért vagy tiszta víz? – kérdezte anya nevetve.
 - Ez a bolond ló bele ugrott a tóba. Úgy hogy a hátán voltam – mesélte Lacika teljesen felháborodva. Közben nagypapa elvitte a lovakat, hogy leszerelje őket és megetesse. Aranylábbal megint nem volt jó dolga, mert a ló végig hempergett a porban. – Na, látod anya? – kérdezte Lacika két kézzel mutogatva a ló irányába.
 - Látom fiam! – mondta anya miközben mama és apa folyamatosan nevettek.
 - Mondta már nagyapád, hogy ilyen éhenkórász lova még nem volt. Kicsit még idomítani kell, mert fiatal, de rendbe fogja hozni – nézett mama az istálló irányába ahonnan papa lépett ki.
 - Gyuri! Elkísérnél, kérlek a táposhoz. Hoznom kéne ezt, azt.
 - Persze. A maga autójával vagy az enyémmel menjünk?  – kérdezte apa felállva, majd megpuszilta anyát és elindult tatával.
 - A tiéddel. Az enyém szerelőnél van.
 - Nem is mondtad anya – fordult anyu mamához egy amolyan „na halljam csak” stílusban.
 - Én szerintem megyek, letusolok – duzzogott még mindig Lacika.

Felmentem a szobámba és levettem a csizmát aztán végig hasaltam az ágyamon. De nekem ez nem jött be. Mármint a nagy semmit tevés. Holnap megyünk haza és úgy voltam vele, hogy itt csend van, úgyhogy felkaptam a futó cipőmet (még jó, hogy hoztam) és elmentem futni. Annyira jó volt végre, hogy nem ugyanazon a környéken futok, ahol napjában mindennap elmegyek. Teljesen más volt minden. Még a levegő is. Nem értem azokat az embereket, akik a városban érzik jól magukat. Ahol mindig nyüzsgés van. Ahol egy pillanat az semminek nem tűnik, mert mindenki szalad. Itt minden ugyanolyan, mint amikor még anyu kicsi volt. Semmi nem változik. És az egészben ez legjobb.
Későre járt már, így amint megérkeztem a futásból és valamikor csak sétáltam egyből beálltam a tusoló alá, aztán pedig feküdtem az ágyban.
Reggel anya egyáltalán nem keltett fel. Magamtól felkeltem hajnali öt órakor. A másik oldalamra fordulva Lacika sehol nem volt. Magamra kapva a pulcsiját ki mentem utána és megláttam az istállóban. Aranylába karámja előtt állt és almával etette.
 - Valamire rá jöttem – kezdte mondani.
 - Mire? – néztem rá mosolyogva.
 - Hogy lehet nem szúrtam el a dolgot Amandával.
 - Honnan veszed? – néztem rá értetlenkedve.
 - Küldtem neki egy SMS-t, hogy hiányzik. Erre felhívott, hogy miért nem szóltam neki, hogy elutazunk. Mire mondtam neki, hogy ez egy hirtelen jött ötlet volt. Aztán hallottam egy srácnak a hangját a háttérben.
 - uhh basszus – néztem rá szomorúan.
 - Mi? – kérdeztem összehúzott szemöldökkel – Várj már, hogy elmondjam. Na szóval mondta, hogy valamelyiknap látott engem, amikor sétált. Csak, hogy én elfutottam és megmagyarázni sem tudta. Az a srác, akivel láttam a bátyja volt. Még beszéltem is vele a telefonban. Nagyon jó arc. Veled egyidős.
 - Nem mondod? – döbbentem le teljesen.
 - De – nevette el magát – és mindenre ez a ló vezetett rá - értetlenkedve néztem rá, és ahogy ezt észrevette egyből magyarázkodni kezdett – Tudod, vannak olyan pillanatok, amikor mindenki azt akarja, hogy hagyják békén. Hát ez a ló nem hagyott. Jó kedvem lett már onnantól, amikor a vízbe ugrott. Aztán pedig úgy voltam vele, hogy minden mindegy alapon megpróbálom. Lehet, hogy most cseszem el, de nem akartam, hogy beárnyékolja az egész hétvégémet Amanda.
 - És jól tetted – néztem rá elismerően.
 - Igen jól tettem – mosolyodott el aztán megölelt – Köszönöm – erre Aranyláb jó hangosan felnyerített – Jó, jó neked is köszönöm – és megsimogatta az orrát.
Nagypapa is felkelt, úgyhogy segítettünk neki meg etetni minden állatot. Aztán a lovakat ki engedtük a futatóba. Elköszöntem Kiscsillagtól. Ő pedig jól arcon nyalt.
 - Hé, az én pulcsimban vagy? – kérdezte Lacika meglepődve.
 - Ja, de jól áll mi?
Lacika csak fej bólogatva mosolyra húzta száját és elindultunk reggelizni. A nagymama tükörtojást sütött és kakaót főzött hozzá. Reggeli után összepakoltuk a cuccunkat és hosszas búcsúzkodás után indultunk haza. Megint 6 óra utazás. Csak most már nem volt Harry herceg szöveg.

5. rész - Lacika szerelmes

Az előző rész tartalmából:
" - Mi baj van? – kérdeztem idegesen tőlük.
 - Nincsen kedved holnap buliba jönni? – kérdezte Ábel izgatottan.
 - Nincsen – mondtam fintorogva.
 - Mi? Miért? Tán nem vagyunk szórakoztató társaság? – viccelte el Bence és úgy tett mintha vérig sértettem volna.
 - Nem azért – védekeztem -, de van programom a hétvégére – hazudtam.
 - Milyen program? – nézett rám összehúzott szemmel Bandi.
 - Anyu azt mondta, hogy vidékre utazunk a szüleihez – ami igazából nem volt hazugság, mert vasárnap tényleg megyünk hozzájuk.
 - Uhh a nagymama főztjei – röhögte el magát Jancsi."

Nos, mivel csütörtök este úgy elaludtam, hogy amikor anya haza ért még akkor sem keltett fel. Így a telefonom teljesen lemerült, mert folyamatosan játszotta a zenéket. Szóval másnap reggel, amikor felkeltem még el is késtem, mert azért csak letusoltam már. Igaz reggel nem szerettek, de nem tehettem mást. Péntek lévén a matek óráról le maradtam, amiről anya írt is egy igazolást. Viszont angolon Mária tanárnő adott egy csomó fordítást. Én meg még külön is kaptam, mert késve érkeztem be. Arról még fogalmam sem volt, hogy mikor fogom megcsinálni. A dupla ének és a táncóra aztán gyorsan eltelt.
Anyu csak meggondolta magát, hogy hétvégén utazzunk el a nagyiékhoz vidékre, így péntek este még a bőröndömbe pakoltam, hogy másnap kora reggel induljunk. Csak aztán kopogtattak.
 - Igen! – kiabáltam ki.
 - Ébren vagy még? – nézett be Lacika érdeklődve.
 - Persze! Szerinted a bakancsot vigyem vagy a sportcipőt? – emeltem fel mind két darabot egyesével. Lacika képen röhögött.
 - Hozd mind a kettőt. Vidéken mindig más az időjárás, mint itt városban – ült le az íróasztalomnál lévő gurulós székre.
 - Igaz! – mondtam kacsintva aztán bele dobtam mind két darabot a bőröndbe.
 - Te Lau! – kezdte és innen már rá figyeltem – Nem zongorázhatnék egy kicsit? – kérdezte zavartan. 
 - De! Persze. Baj van? – kérdeztem érdeklődve, mert nagyon le volt törve.

 - Lehet. Még nem tudom – felállt és oda ment a zongorához. Le fogta az első billentyűket és nekem nem tűnt ismerősnek, hogy mit játszik. Aztán folytatta és tovább játszotta. A végén pedig csak sóhajtott egyet és meg állt.

 - Megkérdezhetem, hogy mi a szám címe?
 - Britney Spears – Everytime
 - Ahan. Így már tudom. Na, gyere ide és mesélj! – kértem.
 - Mindjárt! – aztán újra lefogta a billentyűket. Hiba nélkül fejből végig játszotta. Én csak ültem és a döbbenettől meg mozdulni nem bírtam.
 - Minden oké? – kérdezte érdeklődve Lacika.
 - Miért van az, hogy itt vagy egy ajtónyira és nem tudtam rólad, hogy tudsz zongorázni. Ami úgy mond, most már nem lep meg. De, hogy egy szerelmes számot hiba nélkül végig elzongorázol, az már megijeszt.
 - El akartam mondani csak nem tudtam hogyan – nézett maga elé bűnbánóan.
Kopogtak az ajtón. Lacikának ki nyíltak a szemei és gyorsan beugrott a fal meg a szekrény mögé. Amit csak akkor lát bárki is, ha az ablakhoz lép.
 - Igen! – kiabáltam megint ki és oda ugrottam a zongora mögé.
 - Laura drágám! – nyitott be anya ásítva – elhiszem, hogy szeretsz zongorázni, de ez így… most már késő. Reggel korán kellünk. Aludj légy szíves.
 - Rendben van anya. Pont most fejeztem be – hazudtam egy kicsit.
 - Jóéjszakát – ment ki az ajtón aztán megtorpant – Nem tudod, hogy Lacikának mi baja van? – nézett vissza rám.
 - Nem! Ma még nem is beszéltem vele.
 - Rendben! Csak meglepődtem, mert ma elment futni. Itt az utcában. Mindig a pályán szokott csak.
 - Gondolom változtatni, akar.

 - Jól van. Aludj!
 - Alszok – mondtam el nevetve magam.
Anya miután ki ment még vártunk 5 percet. Aztán amikor meghallottam, hogy lent becsukta az ajtót maga után Lacika is ki bújt a szekrény mögül.
 - Hallani akarok mindent! – mondtam szigorúan.
 - Van egy lány a suliban.
 - Sok lány van egy suliban – emeltem fel a bal szemöldököm kimérten. 
 - De Ő más – temette az arcát a kezébe.
 - Halljam! – mondtam nyugodtan.
 - Pár hónapja kezdődött. El kezdtünk beszélgetni. Találkozgattunk. Már az óta voltunk úgy mond randizni is. Én hülye még meg is csókoltam – nevette el magát kínosan.
 - Már az elsőn? – kérdeztem ledöbbenve.
 - Nem dehogy mit képzelsz. Már amikor túl voltunk legalább az ötödiken – gondolkozott el -, de itt nem ez a lényeg. Elhitette velem, hogy mennyire bír, meg jól érzi magát velem és még ki is mondta, hogy egyre jobban kezd szeretni. Erre csak azt mondtam, hogy én is és megcsókoltam. Ma, pedig amikor elmentem futni Ő jó kedvűen nevetgélve sétált egy nála idősebb fiúval. Nem tudom, hogy most akkor mi van Laura – esett teljesen kétségbe és szétterült az ágyamon.
 - Figyeld, ha haza jöttünk vidékről hívd el sétálni és beszéljétek ezt meg. Semmiképpen sem Messengeren vagy telefonon vagy Skype-on. Személyesen kell.
 - És addig én teljesen kétségbe esve várjak – bólogatott folyamatosan.
 - Nem! Mert holnap nagypapa jól megölelget, aztán elvisz minket lovagolni – húztam széles mosolyra az szám.
 - Most annyira nincsen kedvem menni. Máskor mindig vártam.
 - Jó, igen ezek anya szülei. Apa anyukájának jobban örülnék. Ha már ott nagypapa nincsen már.
 - Jó lesz ez így is. Majd mama folyamatosan mondja, hogy „Eleget ettél kis fiam” – adta elő mama stílusát.
 - Tényleg. Aztán tata, majd rá szól, hogy hizlalni akarod őket vagy mi – nevettem el magam, amire Lacika is elkezdett nevetni.
 - Na, jól van, most már megyek aludni. Mindjárt éjfél – mondta Lacika fáradtan és ki ment az ajtón. Nekem meg akkor jutott valami az eszembe. Aztán utána rohanva még pont elkaptam a folyóson.
 - Mikor randizgattál a lánnyal? – kérdeztem mosolyogva.
 - Edzésem volt – mondta lazán és becsukta az ajtaját.

Az igen. Az öcsém szerelmes, de nem is akárhogy. Hirtelen fel fogtam, hogy kezd Ő is felnőni és ez az első szerelme. Elhiszem, hogy megviseli.
Reggel 5-kor élmény volt fel kelni. Főleg úgy hogy anya szó szerint valami Punk/Rock számot berakott és üvöltette a hifin. Álmosan a szemet törölgetve mentem ki a szobából és hallottam, ahogy apa már rég anyával kiabál, hogy halkítsa le a zenét. Erre anya csak jobban felkapcsolta apa pedig kihúzta a konnektorból. Erre anya teljesen felháborodott és visszaállt a konyha pulthoz szendvicseket csinálni. Apa oda ment hozzá és a derekát átölelve belepuszilt a nyakába. Ritka pillanatok egyike Gáléknál.
 - Hánynom kell, ha csak ilyet látok – szólalt meg végül Lacika a hátam mögül.
 - Ugyan már tiszta aranyos – mondtam az erkélynek támaszkodva. Még jó hogy ilyen a házunk, hogy külön erkélyt kaptunk fent.
 - Aha persze. Mész elsőnek te a fürdőbe? – kérdezte álmosan.
 - Igen! Ha nem baj?
 - Dobok egy sárgát aztán mehetsz – csukta be maga után és majdnem lefejelte az ajtót.

Én csak a fejemet csóválva néztem utána aztán még egy pillantást vettetem anyáékra, akik még mindig ugyanúgy álltak.
A szobámba visszalépve leszedtem a telefonom a töltőről fel kaptam az előre elkészített ruhát és indultam Lacika után.
 - Amúgy a lánynak neve is van – jött ki vigyorogva a fürdőszobából.
 - És pedig? – néztem rá döbbenten miközben próbáltam nem mosolyogni.
 - Amanda – majd megint becsukta magára a szobája ajtaját.

A fürdőbe belépve gyorsan megmostam az arcom aztán fogat mostam és letisztítottam az arcom. Felvettem egy hosszú cső szárú farmert és bő ujjú pólót. Vidékre ez pont tökéletes lesz. Aztán kopogtam Lacikának (mert általában ha én végzek, akkor így szoktuk egymásnak jelezni) és visszamentem a szobámba, hogy megágyazzak és levigyem a bőröndöt a bejárathoz. Gondolkoztam rajta, hogy el vigyem-e a gitárt aztán eszembe jutott, hogy van a nagyszüleimnek. Fél órával később Lacika lejött egy sport táskával. A haja még mindig összeborzolva állt. Anya már teljesen kész volt apa pedig még pizsamában rohangált. Amíg anya ki állt a kocsival és bepakoltuk a cuccokat apa is végre elkészült így indulhattunk. Kemény 6 óra autókázás és rengeteg angol szöveg. A legjobb lesz.

Trailer! (ésmiegymás)

Sziasztok! :)

Nos tudom, hogy most szidva leszek, hogy miért nem hoztam még részt, el vagyok már vele maradva meg a szokásos. Most teljesen más miatt jöttem. Úgyan is.......

KÉSZ VAN A BLOG ELSŐ TRAILERE!!!!!!!!!!!

és igen ez wáhh, meg húú, de jó, mert először van az, hogy ÉN(!) csináltam magamnak trailert. Meg úgy isten igazából ez az első trailer amit a saját blogomnak csináltam. Én nagyon boldog vagyok, mert úgy nézz ki ahogy én el terveztem és azt a formát is kapta. Szóval nekem tetszik a saját művem. És remélem, hogy nektek is tetszeni fog.

Egy kicsit több minden is kiderül belőle , hogy mi fog történni a továbbiakban. Ez azért is van így, mert ehhez a bloghoz nem írtam még meg a fül szöveget. Na hát ennek egy baja van. Mert még nem körvonalazódott a fejemben, hogy kivel mit kezdejek. Ez egyébként ilyen naponta változó dolog. Szeretnék Andornak több szerepet adni. De szeretném most már egyre többször Ákost is bele írni. De több szerepet szánok mindenki másnak is. Szóval még sok a DE szócska ebben a történetben. És ezért is döntöttem úgy ha egyszer befejezzem a blogot (remélem minél később), majd akkor lesz fülszöveg. Ez Vanessza felfogás.

Igazából csak ennyit szerettem volna ehhez hozzáfűzni.

A részeket megpróbálom HÉTFŐN és PÉNTEKEN hozni. Egyenlőre. Aztán iskola időben, majd meglátom, hogy hogyan alakul. (Szóval most hétfőn biztos lesz rész)

És nem utolsó sorban szeretném megköszönni azoknak, akik eddig velem tartottak. Remélem a továbbiakban is velem maradtok és figyelemmel kíséritek Laura, Lacika, Ákos és a többiek történetét. Véleményeket még mindig várok, hogy tetszik vagy nem tetszik vagy éppen valamilyen gépelési hiba ami nagyon szúrja bárkinek a szemét.

Puszi mindenkinek: Sz.Vanessza.xxx

ui.: Éjfélkor kezdtem neki gépelni és 20 percig tartott. Ha valamit elgépeltem, azért ne szedjétek le a fejemet, PLS.