12. rész - Teó tanár úr

Az előző rész tartalmából:
" - Mióta ismeritek egymást? – törte meg a csendet Bence.
 - Amióta az első óvodai napon beállítottak mellé a sarokba. Ő meg lehányta a kukát én meg ki röhögtem. Lassan 14 éve – válaszolta meghatódva.
 - Miért nem mondtátok el? – érdeklődött Jancsi.
 - Mert nem akartunk különcködni. "

Péntek reggel végre a matek tanár kijavította a dolgozatokat. Nem lepődtem meg, mert tudtam, hogy elrontottam. Így amikor megláttam az egyes dolgozatot nem ért váratlanul. A fiúknak sem lett jobb. Hétfőtől végre tavaszi szünet. Folyamatosan gyakorlunk a meghallgatásra. Mire visszajövünk már semmi időnk nem lesz próbálni. Éppen csak a szóló számokat. Angolon három-ötöst kaptam. Megérte fordítani. Aztán a dupla énekóra jött Teó tanár úrral. A többiek még nem ismerték. Én már hegedű órán megismerkedtem vele. Valahogy furcsa érzés volt, hogy egyedül maradtam lány az osztályban. Edit elment, Kati nem jött az óta, és ott van Ákos, aki majd csak szünet után jön. Beültem abba a padba ahol hegedűn is ülök. Elővettem az Only Hope-t és még mindig próbálok valamit kihozni belőle. Valami hiányzik belőle. Meg akarom tartani az eredeti hangzást, de kicsit nehéz.

 - Üdvözlök mindenkit! Én vagyok az új ének tanár. A nevem Teó. Szólítsatok nyugodtan Teó tanár úrnak. Kérlek, mutatkozzatok be ti is – vett elő egy széket és leült az osztállyal szemben – Kezdjük Laurával. Hiszen te már úgy is tudod, hogy mire vagyok kíváncsi.
 - Gál Laura vagyok. – Kezdtem miközben felálltam – Tizenhat éves. Tudok zongorázni és gitározni. Nem sokkára pedig már a tanár úr segítségével már hegedülni is. Van egy öcsém, aki szeret focizni.

 - Köszönöm. Kb. ilyenek mondjatok magatokról. Akkor most folytassuk veled – mutatott Bencére.
 - Csák Bence vagyok. Szeretek táncolni. És ha a többiek nem hazudnak, akkor tudok is – erre persze mindenki felnevetett – Emellett tudok még zongorázni. Tesóm nincsen. Anyukámmal és apukámmal élek.
 - Köszönöm Bence. Próbálok majd mindenkit valamilyen szempontok szerint megjegyezni – nézett végig rajtunk. Andor jött.
 - Deák Andor vagyok. Szerintem az osztályból én vagyok az egyedüli, aki nem szeret hangszeren játszani. Én vagyok az énekes táncolós srác – mondta mosolyogva.
 - Ennek örülök – biccentett egyet tanár úr. – És melyik tetszik jobban? Ének vagy tánc?
 - Ha nagyon választani kéne, akkor ének – húzta kicsire a szemét elgondolkozva.
 - Rendben. Kíváncsi leszek rád – mondta megfontoltan.
 - Farkas Dominik vagyok. A dobolás a mindenem. Szinte mindennap dobolok. Komolyan nekem csak az létezik. Persze, oké énekelek meg minden, de amikor a dob előtt ülök és püfölhetem az felbecsülhetetlen – mesélte teljes bele éléssel Dominik.
 - Most komolyan tesó úgy beszéltél, mint egy lány – húzta el a száját kínosan Bandi. – Ebből komoly bajok származhatnak még.
 - El tudsz engem képzelni úgy, hogy nem püfölöm azt a szépséget? – kérdezte sértetten miközben a mellkasára tette a kezét.
 - Nem is láttalak még dobolni – vágta vissza csípőből.
 - Tényleg – szólt közbe Andor is – Nem láttunk, még úgyhogy ránk semmit nem foghatsz – védett meg mindenkit.  
 - Oké, oké srácok. Elég! – állt fel a tanár úr – Folytassuk – mondta miközben rá nézett az órájára.
 - Elek András vagyok. A többieknek csak Bandi. Én teljesen eltérő vagyok a többiektől. Nem szeretek se énekelni, se táncolni, se semmi. De valamilyen okból mégis csinálom, mert kikapcsolok tőle. És ez jó érzés – meredt maga elé miközben összekulcsolta a lábait.

 - Ez érdekes. Itt is kíváncsi leszek. Akkor most már csak te maradtál – nézett Jancsira mosolyogva.
 - Papp János vagyok. – Felállt majd oda sétált a tanár úrhoz és kezet rázott vele. Ez még Teónak is furcsa volt. Értetlenkedve néztünk Jancsira, aki csak visszaült a helyére és mosolyogva nézett a tanár úrra.
 - Egyebet nem akarsz mondani magadról? – kérdezte félve Teó.
 - Ja – csapott a homlokára – Szóljon tanár úr. Na, szóval elektronikus gitározok. Klasszikusan is tudok, de az már unalmas – legyintett egyet –, úgyhogy maradtam annál, hogy rock zenész leszek.
 - Jajj, ennyire előre ne gondolkozzál – röhögött fel hangosan Dominik.
 - Ilyenben is gondolkozni kell – szólalt meg tanár úr. – Lehet, úgy vagytok vele, hogy most még rá ér. Jövő ilyenkor már az érettségire készültök és már valahova be lesz adva a jelentkezésetek. Vagy a másik véglet, hogy már meghallgatásokra jártok, hogy hova vennének fel dolgozni.
 - Ilyenben még nem is gondolkoztam – szólalt meg elgondolkodva. Az volt az első, hogy a Ritmusra Születtekhez bevegyenek.
 - Pedig el kell. Legalább a nyáron. De jövőre, ha kell, mindenben segítek majd. Van olyan most aki nincs itt? - nyúlt az asztalra a naplóért.
 - Ábel - szólalt meg Bence elsőnek.
 - Mikkora várható, hogy jön? - lapozta fel a naplót.
 - Kórházban van - válaszoltam.
 - Értem - lepödött meg - Vége az órának, úgyhogy a következőben már énekelni fogunk egy kicsit. Nyitva hagyom a termet, ha bent akartok maradni.
Erre pedig megszólalt a csengő. Persze, hogy bent akartunk maradni. Teó egy pillanat alatt kislisszolt. Mindannyian bent maradtunk. Aztán megláttam a szintetizátort a sarokban. Oda mentem és felkaptam, hogy beüzemeljem. Találtam hozzá hosszabbítót így az ajtó melletti konnektorba be is tudtam dugni. Ezután lefogtam az első billentyűket és elkezdtem énekelni az Only Hope-t. Az utolsó sort énekeltem, amikor megállt a kezem és nem tudtam folytatni.
 - Mi a baj? – kérdezte érdeklődve Andor.
 - Valahogy nem tiszta a vége. Hiányzik belőle valami – mondtam karba tett kézzel elgondolkodva.
 - Mondjuk, ne vidd annyira fel a végét. Vidd le és énekeld halkabban.
 - Megpróbálom.
Majd megint belekezdtem, de most amikor ahhoz a részhez értem úgy énekeltem, ahogy Andor javasolta. És ez volt az, ami hiányzott. Az a plusz, amitől már tökéletesnek éreztem.
 - Ez jó lesz – mondtam és hevesen elkezdtem átírni a változtatásokat.
 - Szívesen! – húzta mosolyra a száját Andor.
 - Tudod, hogy megköszöntem volna. Csak előtte átírtam a változtatásokat – mondtam megjátszva a sértettet.
 - Jaj tudom én – nevette el magát.
Becsöngettek és Teó tanár úr kitalálta, hogy népdalokat énekeljünk. Mondván ragadjon ránk valami a hagyományokból. Így a következő 45 percben végig a „Kossuth Lajos az üzenete…, Duna-parton vagy egy malom és az Este, este dalokról szólt. A szöveget pedig ki vetítette.

Mivel hétfőtől már tavaszi szünet így Ildi néni ne akart minket nyúzni, úgyhogy Ő nézett minket Bence pedig elkezdte magyarázni/ betanítani a koreográfiát a meghallgatásra. Igazából nekem nagyon bejön. Pörgős, gyors, táncolható és nagyon meg szerettem. Viszont a hátul ütője, hogy tüdő is kell hozzá főleg a közepe fele. Ezért úgy döntöttem, hogy a meghallgatásig minden nap eljárok futni. Hétfőtől kezdve.

Haza érve a szobámba belépve ledobtam a váltáskámat és letusoltam. Lefeküdtem az ágyamra és kifelé bambultam a tavasz napsütésre. Valahogy üres volt mellettem a hely és elkapott a hiányérzet.
 - Kicsim itthon vagy? – kérdezte anya a szobámba belépve.
 - Igen anya. – mondtam ásítva.
 - Holnap Lacika elhozza az új barátnőjét ebédre. Jönnek a szülei is és a bátyja. Tudsz segíteni nekem reggel? – kérdezte fáradtan.
 - Persze. Csak majd keltsél fel léci – mondtam nevetve.
 - Lehet, te fogsz inkább engem – mosolyodott el.
 - Lehet.

11. rész: Jajj Ábel!

Az előző rész tartlamából:
"A szemeimet alig bírtam nyitva tartani. Folyamatosan csukódtak le. Még azt észrevettem, hogy Ákos betakart azzal a takaróval, ami az ágyam végében volt összehajtva. Nyomot, egy puszit a fejem búbjára és a fülembe súgta:
 - El tudnám ezt képzelni minden nap!"

Reggel kábán keltem fel. Folyamatosan Ákoson kattogott az agyam. Valamiért nem hagyott nyugodni. Nem akarok bele zúgni. Sem mást. Csak barátságot akarok. Viszont ez csak az én részem. A suliba beérve töri óra előtt még azt beszéltük, hogy kinél próbálunk a tavaszi szünetben.
 - Bence, nem megbeszéltük már egyszer? – kérdezte idegesen Andor.
 - De igen! – vágta rá nyugodtan – Csak jó lenne tudni, hogy biztos mindenkinek jók az időpontok.
Én csak hevesen bólogattam és ugyanígy tettek a többiek is.
 - Már százszor átrágtuk magunkat rajta. Ezért hívtál fel hajnali háromkor? – nyöszörgött tovább Andor.
 - Már megint? – kérdeztem ledöbbenve.
 - Alszol te egyáltalán? – jutott eszébe Jancsinak is.
 - Aha. Este kilenctől kettőig vagy háromig aztán felébredek – mosolygott Bence.
 - Lau, téged nem hívott? – nézett rám Andor karikás szemekkel.
 - Nem!
 - Foglalt volt – legyintett Bence és tovább nézte a beosztásokat. Erre kérdőn felém fordultak én pedig előkaptam a telefonomat.
 - Ja, le voltam némítva – röhögtem el magam – De kilencszer keresett valami ismeretlen szám – húzogattam a kezem az érintőképernyőn. Közben találtam egy üzenetet is. De most inkább nem néztem meg.
Törin filmet néztünk. Azt nem tudom, hogy mit, mert folyamatosan bambultam. Tesi órán a tanárnő (aki az ofő is) azt mondta, hogy elmondd néhány dolgot aztán szabad foglalkozás. Mindenki leült a padokra már teljesen át öltözve.
 - Nos, el kell, hogy mondjam mától Bálint Edit nem az osztálytársatok. A szüleivel elköltöznek. Katalin drágával nem tudom, hogy mi van, mert ööö…- tartott egy kis szünetet – nos, elég csúnya hisztit levágott nekünk itt előző héten.
 - Király! Kettővel kevesebb – pacsizott össze Andor Bandival.
 - Igen, köszönjük az örömöt Andor – nézett rá szúrós szemmel Linda néni.
 - Tanár néni! – nyújtotta a kezét Dominik, mintha még az általánosban lenne – Az új osztálytársról mit lehet tudni?
 - Igen! Róla is akartam beszélni. Az új osztálytársatokat Máté Ákosnak hívják. Tavaszi szünet után… – és itt nem tudta befejezni, mert mindenki egyszerre kezdett beszélni.
 - Hé, az az a gyerek, akivel a beszéltünk a társulatnál, nem? – lelkesedett Bence.
 - Oh, az baromi jó fej – szólt oda Dominik.
 - Nem megmondtam, hogy Ő fog jönni – röhögte el magát Andor.
Ebből én a felét fel sem fogtam, mert teljesen ledöbbentem. Nem elég, hogy még nálunk élősködik, az ágyamban fekszik, még egész nap el kell, hogy viseljem. Inkább bementem az öltözőbe.
 - Szóval egyedül – mondtam ki hangosan az ajtónak támaszkodva és hirtelen nagynak tűnt az aprócska öltőző. Gondolkozásomból a telefonom rezgése zökkentett ki. Megint az ismeretlen szám volt.
 - Igen? – szóltam bele kíváncsian.
 - Na, mit szólsz? Osztálytársak vagyunk – szólt bele Ákos.
 - A legjobb, ami ma történt velem – mondtam vissza ironikusan.
 - Tudtam én. Csak rám gondolsz – nevette el magát.
 - Minden percben – szálltam be a poénba és közben leültem a padra.
 - Milyen órán vagy?
 - Tesin. És ha nem csinálok, semmit nagyon sokat kell, hogy fussak – mondtam, mint valami kislány. Ákos csak elnevette magát.
 - Akkor leteszlek és délután megint várlak.
 - Azt próbáld… - és ki nyomott.
A telefonszámot nézve rá jöttem, hogy Ő hívott az este folyamatosan és ezért nem ért el Bence sem. Az üzenetet felnyitva pedig ez ált benne:
„Biztos nagyon hiányzom L xd” – a smile jeleket látva csak nevetni kezdtem.
 

 - De nem tudunk róla semmit? – kérdezte Andor körül nézve mindenkin.
 - Mi történt? – értem oda hozzájuk és mindenkin látszott az aggodalom.
 - Ábel kórházban van – mondta Andor gondterhelten.
 - És nem tudjuk, hogy miért – szólalt meg idegesen Dominik.
 - Hívjátok fel! – mondtam nekik aggódva.
Andor elővette a telefonját és tárcsázta Ábel számát. Kihangosította és a harmadik csengésre fel is vette. Vagyis majdnem.
 - Igen! – szólt bele egy férfihang.
 - Jó napot kívánok! Andor vagyok. Ábel osztálytársa. Az Ő számát hívtam. Remélem nem tárcsáztam félre.
 - Nem. Ábel apukája vagyok – mondta nyugodtan – Ha a fiammal szeretnél beszélni sajnos nem, tudom oda adni.
 - Történt valami vele? – kérdezte Andor feszülten.
 - A helyi kórházban vagyunk. Lehet, hogy észrevetted, hogy mostanában beteg volt. Ez mostanra annyira elfajult, hogy az ügyeleten benntartották most pedig kivizsgálják.
 - Lehet tudni mi a baj? – folytatta Andor egy feszültebben.
 - Kétoldali tüdőgyulladás. Többet mi sem tudunk.
 - Értem. Köszönöm szépen. Viszlát.
 - Kérem! – majd kinyomta a telefont.
Döbbenten néztünk körbe a teremben. Linda néni is csak hallgatott miközben a naplót töltögette.
 - Most mi legyen? – kérdezte Dominik.
 - Csak el kéne menni – folytatta Jancsi.
 - Számít ránk – szólalt meg Bandi.
Andornak folyamatosan járt az agya. Aztán felém fordult – Szerinted?
 - El kell, hogy menjünk – mondtam komolyan, majd Andor egy aprót biccentett és a tanárra nézett.
 - Én még ma nem is találkoztam veletek – jelentette ki Linda néni.
Abban a pillanatban egyszerre indultunk meg az öltözők felé. Még éppen láttam, ahogy Bandi és Jancsi megölelik Linda nénit és meg is puszilják. Egy perc alatt átöltöztem majd Bandi „HALADJ MÁR” kiabálására kifutottam és követtem Andort, aki mindenkit ki tessékel az öltözőből. A fiúk fele át sem öltözött. A portás sem volt a helyén így észrevétlenül el tudtunk menni. A biciklitárolóból ki szedtük a bicikliket és indultunk is a kórházba.

Reggel, amikor felkeltem nem gondoltam volna, hogy aztán az egész napomat egy kórházban töltöm. De ha mindenki azt mondta, hogy ott a helyünk akkor ott a helyünk. Az információ ott van ahol a büfé és Dominik szólt, hogy ott van Ábel apukája. Nem akartunk neki kiabálni így követtük fel a lépcsőn. Aztán az emeletre felérve ott volt az anyukája és a bátyja is. Az apukája oda adtam a feleségének az eddig kézben fogott kávét és csendben néztek maguk elé.
 - Jó napot! Andor vagyok. Velem beszélt telefonon. – szólalt meg oda érve eléjük és a lekezelt Ábel apukájával.
 - Sziasztok!
 - Tudnak róla valamit? – kérdeztem aggódva.
 - Most van bent nála az orvos – közölte nyugodtan.
 - Nektek nem iskolában lenne a helyetek? – kérdezte az anyukája.
 - Elengedtek minket – mondta Dominik mosolyogva.
 - Nagyon rendes tőletek, hogy ide jöttetek – mondta az anyukája.
 - Ez csak természetes – szólt vissza megint Dominik.
Akkor Ábel anyukája felállt és megölelte Dominikot.
 - Semmi baj Anna néni. Ne sírjon – simogatta a fejét – Sokszor volt már beteg és mindig jobban lett – nyugtatta meg.
Bennem akkor tudatosult, hogy Ábel és Dominik régebb óta ismerik egymást, mint a gimnázium eleje.
 - Remélem is ficskám – törölte meg a szemét miközben elengedte.
 - Kérem, fáradjanak be a közeli hozzátartozói – mondta az orvos az ajtón ki lépve.
Vettük a célzást így kint maradtunk és leültünk a padra.
 - Mióta ismeritek egymást? – törte meg a csendet Bence.
 - Amióta az első óvodai napon beállítottak mellé a sarokba. Ő meg lehányta a kukát én meg ki röhögtem. Lassan 14 éve – válaszolta meghatódva.
 - Miért nem mondtátok el? – érdeklődött Jancsi.
 - Mert nem akartunk különcködni.
Ez a mondat pont elég volt a fiúknak. Az orvos közben ki jött a szobából és vele együtt Ábel apukája is.
 - Figyeljetek, mi mindjárt haza megyünk, hogy hozzunk neki vissza ruhákat meg alapvető tisztálkodási dolgokat. Kérlek, ha be akartok menni, akkor, menjetek miután ki jött a feleségem és a fiam. Most kapott egy nagyon erős fájdalom csillapítót így nem sokkára aludni fog.
 - Rendben! Köszönjük szépen! – mondta Dominik hálásan.
Ezután ki jöttek és nyitva hagyták az ajtót nekünk.
 - Lásson téged elsőnek – biccentett az ajtó irányába Andor és Dominik már be is szaladt. Magam elé engedtem mindenkit, majd mire én is beértem csak annyit láttam, hogy Ábel szorosan öleli Dominikot. Ábelnek pont a legjobb barátja ölelésére volt szüksége. Miután elengedte csak végig nézett rajtunk és hálás volt, amiért ott voltunk neki.
 - Hogy kerültök ide? – törölgette a szemét.
 - „Elengedtek minket” – mutatott a levegőbe Bandi idézőjelet.
 - Persze már! Higgyem is el – röhögött ki minket és jó volt látni, hogy ilyen pillanatban is csak nevetni tud.
 - Linda néni csak annyit mondott, hogy nem is láttuk egymást erre, mint egy csapat vad marha kirohantunk a tesi teremből. – mesélte beleéléssel Jancsi.
 - Na, ezt már jobban elhiszem – röhögött fel. 

Sziasztok! :)
Most először van olyan, hogy a rész után írok egy pár sort. Nem szeretném angyon rabolni az időt csak bocsánatot szeretnék kérni amiért nem tudtam részt hozni. Nekem elkezdődött az iskola. Idén érettségizek. Hamarosan szalagavató és rengeteg minden van most ami miatt nem tudtam még felnézni sem az oldalra.
Sajnálom, hogy így elhanyagoltam ezt a blogot pedig én imádom írni. Most már igyekezni fogok minden VASÁRNAP részt hozni. Eddig hétfőn és pénteken voltak. Muszály volt, hogy lecsökkentsem mert nincsen időm leülni és egy héten két részt hozni. Köszönöm a megértést és aki elolvasta.
Ha tetszik a blog akkor iratkozz fel és ha fel vagy iratkozva akkor nagyon szépen köszönöm annak aki követ engem és Laurát, Ákost, Lacit, Andort Bandi meg még sorolhatnám... :D