4. rész - Átlagos nap

Az előző rész tartalmából:
" - Ti kik vagytok? – kérdezte érdeklődve miközben megtörölte törőkölközővel a homlokát.
 - Én Andor vagyok! – mutatkozott be és nyújtotta a kezét a fiúnak – Ők itt Bence, Dominik, Ábel, Jancsi és Bandi – mutatta be a fiúkat, akik már régen a színpadon álltak – Ott hátul pedig Laura – mutatott rám. Én csak integettem és közben körbe néztem.
 - Sziasztok, én Ákos vagyok. "

Otthon semmit sem szóltam arról, hogy leadtam a jelentkezési lapot. Ha visszahívnak, majd és esetleg sikerül bejutni akkor szólni fogok a szüleimnek is. Az iskola elé érve lezártam a biciklimet a tárolóba, majd felvettem a válltáskámat és elindultam az épületbe. Csütörtökön töri, órával kezdek. Ez az a nap, amikor hamarabb végzek.
 - Lau! – kiabált rám még a portán Bandi.
 - Igen?! – fordultam felé érdeklődve.
 - Megkérdezted öcséd? – kérdezte lelkesen.
Szélesen rá mosolyogtam mintha nem is érteném, hogy miről beszél.
 - Elfelejtetted, mi? – tette karba a kezét és szigorúan nézett a szemembe.
 - Ahan – mondtam egyszerűen.
 - Oké! Oké! – bólogatott, de szerintem magának.
 - Ha este fel hívsz, akkor megkérdezem tőle – ajánlottam fel.
 - Jó! – csillant fel egyből a szeme.
 - Tudod a számom? – kérdeztem és közben nyúltam volna bele a táskámba, hogy előhalásszam a telefonom, de Bandi megállított.
 - Nyugi meg van már – mondta vigyorogva és azzal elment a kilencedikes lányokhoz.
Az emeletre felérve átvágtam magam a tízedikes osztályon, akik valamilyen oknál fogva mindig a folyóson állnak meg. A folyosó végén a történelem terembe beérve Bence és Jancsi vitájára nyitottam be, akik halványlila gőzöm sincs min veszhettek össze, de nagyon benne voltak és így nem szóltam bele. Nem sokkára hosszú hétvége a Március. 15.-e miatt. Igazából semmit nem terveztem. Ha jó idő lesz, anyával a virágos kertet tesszük rendbe. Ha véletlen rossz idő lenne, akkor viszont bent takarítunk. A töri cuccomat vettem elő a táskámból, amikor Andor beült mellém. Páros padok vannak, de általában mindig egyedül ülök. Bandi és Ábel fordítva ültek le elém és így tökéletesen szembe voltunk. Jancsi és Dominik pedig beültek a hátam mögé. Szegény Bencének nem jutott hely így Ő leguggolt. Azt sem vettem észre, hogy mikor jöttek be, most pedig körbe ültek. Kezdett gyanús lenni. Oldalra fordulva Andor szélesen elvigyorodott és még a szemöldökét is emelgetni kezdte.
 - Mi baj van? – kérdeztem idegesen tőlük.
 - Nincsen kedved holnap buliba jönni? – kérdezte Ábel izgatottan.
 - Nincsen – mondtam fintorogva.
 - Mi? Miért? Tán nem vagyunk szórakoztató társaság? – viccelte el Bence és úgy tett mintha vérig sértettem volna.
 - Nem azért – védekeztem -, de van programom a hétvégére – hazudtam.
 - Milyen program? – nézett rám összehúzott szemmel Bandi.
 - Anyu azt mondta, hogy vidékre utazunk a szüleihez – ami igazából nem volt hazugság, mert vasárnap tényleg megyünk hozzájuk.
 - Uhh a nagymama főztjei – röhögte el magát Jancsi. Viszont ez csak neki volt vicces és senki nem nevetett rajta. Aztán a kínos csend miatt röhögtük el magunkat. Megszólalt a csengő. A tanár bejött és már az ajtóban diktálta az anyagot mondván, hogy nagyon hosszú anyag lesz. Miközben vadul elkezdtem jegyzetelni Andort annyira nem érdekelte, hogy elkezdődött az óra. Mellettem feküdt a padon. Aztán az óra közepénél ki tépett egy lapot egy másik füzetből. Azt hittem, hogy most akarja elkezdeni másolni így oda toltam elé a füzetemet, hogy rá lásson. Helyette elém rakott egy másik lapot.
„Figyu csak azért akarnak elhívni, mert tökre megszerettek. Látják rajtad, hogy egyedül vagy” –olvastam le a lapról.
„Lett volna idő erre rá jönni” – írtam vissza és oda tettem elé.
„Most ezért ne haragudj senkire. Új voltál nekünk. Mi már régebb óta ismerjük egymást. Sőt, szerintem Ábel és Dominik még régebb óta”
„Milyen régóta?” – lehet, hogy kicsit túl kíváncsi voltam.
„Egy osztályba jártunk már általánosban is. Nem végig csak az utolsó 3 évet.” – írta vissza azonnal.
„Értem. Igazából jól esik meg minden csak így elsőre furcsa.”
„Gondoltam! Ne parázz minden jó lesz.”

Óra végén összeszedtem minden cuccom és igyekeztem tesire. Szeretek mozogni. Viszont néha lusta vagyok. Most pedig, hogy a téli időszak volt teljesen belustultam. Szóval 45 perces kemény futás, ugrálás és gimnasztika után már a lábamat sem éreztem. A másik épületbe átsétálva örömmel vettem, hogy végre süt a nap. Ha nem is nagyon, de már egy kicsit erőlködik. Nagyon nem szeretem a fizikát. Sőt ha lehetne, be sem járnék, de utána van a gitár és zongoraóra. Azt a kettőt pedig imádom. Fizikáról kirohanva már csak arra tudtam gondolni, hogy végre gitározhatok. A csütörtöki óra mindig olyan, hogy mi választunk dalt. De nem tudjuk előre kit választ a tanár. Így mindenki hozz egy számot és, majd a tanár úr találomra kiválasztja a zenét. Szeretem az ilyeneket.
 - Szóval akkor…. – lépett be a tanár a terembe és már előre be volt kötve a szeme – komolyan semmit nem látok, úgyhogy elindulok, valamerre és akinek először meg fogom a vállát annak a dala lesz ma. – Ez újfajta volt most. Máskor mindig felírjuk egy kis cetlire és úgy választ.
A Peti bá végig sétálta termet és közben senkihez nem ért hozzá, amikor is oda ért Edithez és elkiabálta magát, hogy TE! Nem akartam el hinni. Könyörgök csak Editet ne. Nem volt elég a fizika még egy nyávogós kínszenvedő óra Edittel. Edit erre csak felsikoltott és már el is indult ki az egész osztály elé.
 - Edit drága nem kell ki ülnöd – szólt rá a tanár most már a szemtakaró nélkül.
 - De én kint szeretnék ülni – magyarázta magabiztosan majd leült egy székre és a gitárját az ölébe véve készen állt.
 - Rendben! Mit hoztál nekünk? – kérdezte kedvesen.
 - Christina Aguilera – Hurt
 - Húúú – húzta el a száját Peti bá – Erős, de felőlem legyen.
Le fogtuk az első akkordokat és ezután már csak a bajok jöttek.
 - Oké, oké tanár úr! – mentegetőzött Edit – Csak még egyszer.
 - Edit! Ez már a huszadik még egyszer – szólt hirtelen Jancsi – Komolyan már számolom.
 - Ábel, kérlek, eljátszanád? – nézett a tanár úr Ábelre, mint valami megmentőre.
 - Persze – bólintott Ábel aztán belekezdett. Minden stimmelt. Sehol egy hiba nem volt benne. Ami már így Edit a huszadik próbálkozása után nagyon megnyugtató volt.
 - Nagyszerű! Erre szeretnék egy jelest adni – mondta Peti bá most már nyugodtabban – Akkor most azt szeretném, ha Laura és Dominik játszaná el együtt, de – ez a DE szócska általában mindig rosszat jelent – Laura kezdje elsőnek Dominik pedig egy akkorddal lemaradva. A többiek figyeljenek!
Dominikra néztem Ő pedig bólintott. Ebből tudtam, hogy menni fog neki. Annyira remegett a kezem, hogy éppen le tudtam fogni az akkordokat. Ahogy Peti bá kérte Dominik is akkor csatlakozott, amikor kellett. A kezdeti izgulás aztán teljesen eltűnt. Átadtam magam a zenének és imádtam, hogy mi lett belőle. Igazából most csináltam elsőnek ilyet, hogy valakivel egyszerre játszottam. Mármint, hogy Ő le volt maradva.
 - Ez igen! Tökéletes volt! Gratulálok nektek! Látod Edit ezt így is lehet – mutatott rám és Dominikra.
Megszólalt a csengő. A hangszereket visszaraktuk a helyükre és indultam volna ki az ajtón, amikor szólt Peti bá.
 - Laura, Dominik és Ábel marad. A többieknek további szép napot. Az utolsó csukja az ajtót – közben pedig Peti bá folyamatosan a fiókjában turkált és elő vett egy lapot.
 - Tudjátok, hogy ez mi? – kérdezte tőlünk elkomolyodva.
 - Igen! A Ritmusra Születtek Társulat jelentkezési lapja – szólalt meg kihúzva magát Dominik.
 - Igazából ez régen egy színház volt, most pedig elvileg társulat lesz.
 - Ezt nem is írták – mondtam elképedve.
 - Még igazából a vezetőség sem tudja, hogy mi legyen. Nagyon vitatkoznak rajta. Tudjátok, én már az elejétől benne vagyok az újra indításában és bármiben segítek a tulajdonosnak. Tagokat keresnek.
 - Tudjuk tanár úr! – mondta közbe vágva Dominik.
 - Már mindhárman beadtuk a jelentkezési lapot – vágtam rá.
 - Sőt, még az osztályból Andor, Jancsi Bandi és Bence is – mondta kapkodva Ábel.
 - Tényleg? – lepődött meg – Nem is tudtam. Na, hát akkor sok sikert a továbbiakban – biccentett.
 - Köszönjük szépen! – mondtam mosolyogva, és ki mentünk.
 - Miért mondta azt, hogy újraindításában? – kérdezte Ábel a lépcsőn lefele menet.
 - Elvileg ugye régen színház volt – gondolkoztam -, de majd utána nézek.
Hazaérve senkit nem találtam otthon. Meg ebédeltem, majd felmentem a szobámba feltettem a fejhallgatót a fülemre és elaludtam.

3. rész - Találkozás

Az előző rész tartalmából:
"- Miért nem mondtad el? – túrtam bele a hajamba.
 - Elég egy „zene tehetség” – mutatott idézőjelet - a családban. Én imádok focizni. Folytatni akarom. A sportban akarok el helyezkedni. Ez megmarad nekem, hobbinak – mosolygott rám Lacika.
 - Jól van –adtam meg magam – Zongorázol még?"

Nem gondoltam volna, hogy ilyen messzire tudnak menni. Tudom, hogy nem az öcsém volt. Ő biztos nem tenne ilyet. Megvártam, míg anya és apa is hazaérnek. Csak hárman fogunk vacsorázni. Pont jó arra, hogy felhozzam.
 - Anya, te bementél ma a szobámba? – kérdeztem egyenesen a szemébe nézve. Anya teljesen ledöbbent.
 - Ahogy, te elmentél utánad mentem én is – magyarázta.
 - Apa? – fordultam hozzá felvont szemöldökkel.
 - Korán reggel elmentem itthonról.
 - De miért kérded kicsikém? – anyu még mindig le volt döbbenve.
 - Valaki összetépte a jelentkezési lapot a Ritmusra születtekhez.

 - Amúgy sem engedtük volna, hogy beadd – szólalt meg apu nyugodtan.
 - Na, ide figyeljetek – kezdtem higgadtan – Ha nem is engeditek meg én akkor is jelentkezni fogok. Végre valami, amit nagyon szeretnék, és ezt nem fogjátok megakadályozni.
Felálltam az asztaltól és bementem a szobámba. Bekapcsoltam a laptopomat és újra megkerestem a címet. A baj az volt, hogy már nem volt fent a jelentkezési lap. Hirtelen sírás jött rám és így feküdtem le aludni. Álomba sírtam magam.
Reggel elaludtam, így kapkodnom kellett. Pont az aznapi óráimra pakoltam be, amikor egy lap csúszott ki a könyvek közül. Egy másik jelentkezési lap volt. Elsőnek nem is hittem a szememnek. Az asztalomon ott vannak a darabjai a földön meg egy teljesen épp. Gyorsan kitöltöttem és indultam is a suliba. Most beraktam a táskámba, hogy majd iskola után elviszem. A weblapukon megkerestem a címet és ki írtam a telefonomba. Matematika órával kezdtem. Utálom. Legszívesebben be se járnék. Világéletemben nem voltam egy jó matekos. Történelem órán a 2. világháború borzalmait vettük. Az osztály fele oda sem figyelt. Vagy nyitott szemmel aludtak (köztük én is) vagy telefonoztak. A mi évfolyamunkon van csak két osztály. Az én osztályomról nem tudok sokat mesélni, mert amióta ide járok szinte alig beszéltem velük. Hárman vagyunk lányok és hat fiú. Kati folyton Edit nyomában van. A fiúkról nem is beszélve. Eddig teljesen más milyenek voltak. Olyan kisfiús. Most, hogy már tizenegyedikesek vagyunk sokat komolyodtak. A másik osztályban meg nagyon furcsa diákok járnak. És még szépen fogalmaztam. A lányok plázacicák és fiút még nem is láttam.
Ma van kettő táncóra is. Megint át mentem a másik épületbe. Általában a normális órák például: magyar, történelem, matek meg ilyenek azok az A épületben vannak megtartva. A táncterem és a zene termek pedig a B épületben vannak.
A földön ültem és a telefonomon néztem rá az időre, amikor észrevettem, hogy valaki áll előttem.
 - Na mizu van csaje? – kérdezte Andor, majd leült mellém.
 - Semmi. Veled?
 - Velem se sok. Haza akarok már menni – nyöszörgött mellettem.
 - Ja, olvasni akarok – húztam fel a térdeimet.
 - Hülye vagy te? – nézett rám meglepődve – Ma jön ki a Minecraft új verziója. Bolond leszek olvasni. – kicsit furcsa volt, hogy csúnyán beszél, de már máskor is hallottam, hogy így beszél.
 - De ezért miért kell kiabálni? – lépett be a terembe Bandi, majd a sporttáskáját ledobta az egyik sarokba és oda ült mellénk – Csak ezt a szaros két órát kell kibírni aztán egyből, töltöm is le.
 - Na, látod! Ő is minecraftozik. – mutogatott Bandi felé Andor.
 - Mert te is? – csillant fel Bandi szeme.
 - Nem! – szegeztem neki.
 - Kár. Kéne még egy ember a csoportba. Neked nincs öcséd? – jutott hirtelen eszébe.
 - De van.
 - Na, kérdezd már meg.
 - Hogy minecraftozik-e? – kérdeztem fintorogva.
 - Ahan – bólogattak mindketten.
 - Oké. Majd ha haza ér megkérdezem tőle – ígértem meg.
 - Zsír! – mondta Bandi lelkesen – hé, Andikám ma visszük a jelentkezési lapot? – kérdezte Andortól, aki folyamatosan a telefonját bámulta.
 - Most kérded vagy mondod? – röhögte el magát
 - Höhö, humorherold – fintorgott Bandi.
 - Ti is ma viszitek? – lépett be a terembe Bence, Dominik, Ábel és Jancsi.
 - Ja, reggel töltöttem ki – szedte ki a táskájából lelkesen Andor az össze visszagyűrt lapot.
 - Nekem a tatyómban van – bökött a fejével a sarokba Bandi.
 - Nekünk most nyomtatták ki a titkárságon. Majd óra után kitöltjük – szólalt meg Ábel.
 - Lau, te beadod? – nézett rám érdeklődve Bence.
 - Igen. Suli után akartam el vinni
 - Gyere velünk – ajánlotta fel Jancsi.
 - Biciklivel vagyok – mondtam.
 - Mi is – szólalt meg Dominik a többiek pedig csak bólogattak.
 - Rendben – mosolyodtam el.
Ekkor a tanár belépett az ajtón a nyomában Edittel és Katival, akik folyamatosan mondták a magukét valami új disco zenéről és, hogy annak milyen jó a ritmusa meg ilyenek. Szerencsére Ildikó tanárnő nem is akart ilyenről hallani. Mindenki be ált a szokott helyére és egy enyhe bemelegítés után tanárnő beindított egy teljesen új zenét, amit még eddig nem is gyakoroltunk.
 - Ma erre fogunk táncolni – magyarázta – Mindenkinek tetszeni fog és nem akarok ki fogásokat hallani – nézett szúrósan Editre – Kezdjük! – kiáltotta el magát.
Két kemény táncóra után átöltöztem a lány öltözőben és ki mentem a biciklimhez. A fiúk már ott vártak rám. Kicsit furcsa volt, hogy engem várnak, mert általában hozzám sem szóltak.
 - Lau, te tudod, hogy hova kell menni? – kérdezte Dominik.
 - Persze, miért ti nem? – nevettem el magát aztán megfordultam és hat kíváncsi szempár nézett rám kíváncsian – Tényleg nem tudjátok? – kérdeztem a lehető legnyugodtabban.
Andor, Bence, Jancsi, Ábel, Dominik és Bandi egyszerre elkezdték csóválni a fejüket.
 - Oké akkor megyek elől – mondtam és felültem a biciklimre.
A fiúk jöttek utánam aztán Bence bejött mellém a többiek pedig követték így teljesen elfoglaltuk az utat. Szerencsére ilyenkor már nincs nagy forgalom. Erre csak egyszer voltam, amikor apával jöttem haza a suliból és autóval senkit nem engedtek be a mi utcánkba, mert baleset volt. Így eltereltek minket ebbe az utcába és fél órával később értünk haza.
 - Lau messze van még? – kiabálta Jancsi.
 - Egy kicsit! Kb. 3 km.
 - Akkor nyomunk egy kis zenét – mondta Andor, amire Jancsi elő vette a zsebéből a telefonját, Ábel pedig a zene dobozát. Tovább adták Bencének Ő pedig bele tette az első kosaramba.
Az épület elé érve nem volt a portán senki. Maga az épület pedig kívülről jól nézett ki. Mintha most újították volna fel.
 - Menjünk be – mondta Andor és a már a kilincs felé nyúlt volna, de abban a pillanatban egy kocsi állt meg az ajtó előtt. Egy velünk egy idős lány szállt ki az anyós ülésről és egy idősebb nő a vezető ülés mögül.
 - Segíthetek? – kérdezte a nő kedvesen.
A lány közben kinyitotta a csomagtartót és egy nagy dobozt szedett ki belőle.
 - A jelentkezési lapot szeretnénk leadni – mondta Ábel.
 - Azt nekem kell ide adni. Még jó hogy találkoztunk! – Odament a csomagtartóhoz és ki vett egy másik nagy dobozt is. Andor kinyitotta az ajtót. – Gyertek csak be! – invitált beljebb minket.

Belül az épület valójában nagyon koszos. A tapéta vizes és le is van néhány helyen válva. Valahol pedig még a fal is omladozik.
 - Ne haragudjatok, de még felújítások folynak legalább még két hónapig. Pont a nyári szünetre lesz kész – magyarázta nekünk a nő, közben pedig gyorsan lépkedett végig az irodájáig. Oda értünk egy ajtóhoz a lány elővett egy kulcsot és kinyitották. A szobában két asztal volt bent és egy kanapé az ablak alatt. Ez már valamivel tisztább volt, mint a folyosó. A dobozokat letették a földre, majd beült az asztalához. Elő vett egy mappát és elkérte a jelentkezési lapokat. Át nézte, hogy normálisan vannak-e ki töltve, majd kaptunk egy másik lapot is.
 - Ezen a lapon a meghallgatás napja van rajta. Részletesen le van mellé írva, hogy mit hozhatsz, és mivel készülj. Meg még az értesítési határidő meg ilyenek – forgatott egy példányt a kezében – Szerintem ennyi – zárta le a mondandóját.
 - Köszönjük szépen! – mondtam, majd el kezdtünk indulni az ajtó felé.
Én jöttem ki utoljára így még pont láttam, hogy milyen boldogság van az arcán. Nem tudtam hova tenni így nem is foglalkoztam vele.
 - Megnézzük a színpadot? – kérdeztem a fiúktól izgatottan.
 -  Várhat még az a Minecraft – mondta Andor és a többiek is bólogattak.

A színpadot nem volt nehéz megtalálni. Egy irányból szólt a zene és csak követni kellett. Ezt a számot bárhol felismerem. Maitre Gims – Zombie című száma volt az, amit bármilyen hangzásban imádok. Ez pedig az eredeti volt. Ahogy beértünk a terembe az egész olyan volt, mint egy színház. A színpad lent volt és folyamatosan emelkedtek a székek fél körbe. Csodálatos látvány volt. Egy fiú táncolt a színpadon. Biztos nem a mi sulinkba jár, mert nem volt ismerős, de ahogy végig néztem a fiúkon ők is csak gondolkoztak. Annyira felszabadult volt. Nem figyelte, hogy hova lép sem azt, hogy mi van körülötte. Teljesen át adta magát a zenének és a ritmusnak. Aztán vége lett a zenének. Egy kisebb távirányított felemelt megnyomott rajta egy gombot és a zene nem indult el újra. Oda ment a színpad szélére és ivott a vízből, ami oda volt készítve.
 - Huh, öcsém, ha én is így tudnék táncolni – sóhajtott fel Bence miközben az ajtónak támaszkodva állt.
Persze, a fiúk csak hangosan ki röhögték.
 - Ki van ott? – kiabálta az irányunkba a srác.
 - Basszus most lebuktunk – mondtam suttogva.
 - Nyugi van. Jó lesz – mondta Andor mosolyogva aztán elindultunk a lépcsőn le. Megint én mentem utoljára.
 - Ti kik vagytok? – kérdezte érdeklődve miközben megtörölte törőkölközővel a homlokát.
 - Én Andor vagyok! – mutatkozott be és nyújtotta a kezét a fiúnak – Ők itt Bence, Dominik, Ábel, Jancsi és Bandi – mutatta be a fiúkat, akik már régen a színpadon álltak – Ott hátul pedig Laura – mutatott rám. Én csak integettem és közben körbe néztem.
 - Sziasztok, én Ákos vagyok.
 - Te már tagja vagy? – érdeklődött Ábel.
 - Nem, még nem! Majd a meghallgatás után – mondta szerényen.
 - Akkor hogy hogy itt vagy? – fogatta tovább Ábel.
 - Anyukám a koreográfus, apukám pedig a fény technikus. Én otthon unatkoztam, úgyhogy bejöhetek ide gyakorolni.
 - Uh de jó lehet ilyen szülők gyerekének lenni – ábrándozott Jancsi.
 - Ákos! – kiabáltak neki hátulról.
 - Tűnjetek el! Nem szabadna itt lennetek – kiabált ránk mi pedig gyorsan felszaladtunk lépcsőn, majd egyenesen a folyosón és ki azon az ajtón, amin bejöttünk.
- Hát ez durva volt – mondta Dominik levegő után kapkodva. Felültünk a biciklinkre és indultunk is haza. A parkoló előtt elhaladva mintha az apa kocsiját láttam volna, de nem vagyok benne biztos. Mit keresne Ő itt ezen a helyen?  

2. rész - De ez kettőnk titka?

Az előző rész tartalmából:
" - Mi volt ma a suliban? – kérdezte kíváncsian anya.
 - Holnap edzés lesz, úgyhogy szerintem későn érek haza – mesélte Lacika.
 - A cuccod el van készítve? – lepődött meg anya.
 - Igen – bólogatott Lacika.
 - Nálad mi volt ma Laura? – nézett rám érdeklődve anya.
 - Kaptunk ma egy hirdetést.
 - Milyen hirdetést? – döbbent le apa.
 - Egy társulattól. Vagy igazából nem tudom, hogy mik. Ritmusra születtek a nevük. Már letöltöttem a jelentkezési lapot és…. – ecseteltem volna tovább, de apa közbe szólt. "

Reggel, ahogy elindultam az asztalomon hagytam a jelentkezési lapot. Úgy voltam vele még ma este bepróbálkozok. Elindultam a biciklimmel a suliba. Éppen csengőre értem be. A terembe belépve levettem a kapucnimat és a helyemre igyekeztem.
 - Laura! – kiabált nekem Edit.
Edit egyébként szeret mindenkit irányítani. És szeret mindent tudni. Ha pedig nem az van, amit Ő akar, akkor abból óriási hisztit tudd csapni.
 - Mondjad! – néztem rá kíváncsian a táskámat pedig leraktam az asztalomra.
 - Te jelentkeztél erre az izére? – fintorodott el miközben az ajtóra mutatott és ott volt egy másik plakát is.
 - A szüleim nem engedték az este, de ma még próbálkozok – mondtam kedvesen.
 - Ugyan már pont te? – szegezte nekem nagyképűen – Téged meg sem hallgatnának – nevette el magát.
 - Te beadod a lapot? – kérdezte Andor az ajtónak támaszkodva miközben beleharapót az almájába.
 - Kérlek! – mondta nyávogóan – Én a Színművészetinél lejjebb nem adok. Ez csak egy komolytalan társulat. Vagy, hogy is nevezik magukat – azzal pedig ki ment a folyósóra.
 -  Ne is törődj vele! – szólalt meg Bandi az ablakból befordulva – Ma már mindenkivel lejátszotta.
 - Most gondolom, lemegy a büfébe és rá veti a hálóját csóró Dominikékra – mondta röhögve Andor, amire Bandi csak még hangosabban kezdett el nevetni. Ezen én is elmosolyodtam.
Beültem a szokásos helyemre. (Középső pad, fal mellett) Zene történelem órával kezdtem. Ez volt az egyetlen olyan óra, amely tényleg érdekelt és szerettem is. Kodály Zoltán életrajzát, aztán pedig a munkáit vettük. Alapból nagyon bírom, amikor életrajzokat tanítanak, főleg ha még zeneszerző az illető. Még három órát lehúztam utána. Ma volt először hegedű órám. Igazából én jelentkeztem egyedül erre az órára, mint kiderült. Ez a tantárgy csak félévtől van és csak év végéig tart. Azok kérhetik, akik akarják. Nem kötelező ezt mindenki magának választja. Nyílt az ajtó és azt hittem végre valaki, aki ugyanúgy órára jött, de csak a tanár volt.
 - Jó napot! – köszönt.
 - Jó napot! - köszöntem vissza. A tanár egyébként 30-as évei végén járó férfi volt.
 - Tudom, most érdekelne, hogy miért csak te vagy egyedül. Jönni fog, majd jövő héten egy másik diák is. Most költözik ide.
 - Értem! Akkor csak ketten leszünk? – kérdeztem rá hirtelen.
 - Igen! – nevette el magát – De ne félj nem eszek embert. Bemutatkoznál, kérlek!
 - Persze! Gál Laura vagyok. Tizenhat éves. Tudok zongorázni és gitározni. Azt mondják, szépen énekelek, de én nem tartom jónak magam.
 - Nos, Laura köszönöm. Én Teó vagyok. Hegedű és ének tanár. Én fogom mostantól a hegedű óra mellett az énekórát is tanítani neked, ugyanis ha jól tudom az elődöm elment innen.
 - Igen, babát vár – és közben esett le, hogy énektanár én meg a hangomat gúnyoltam. Nem baj egy kis égetés senkinek sem árt.
 - Szerintem így elsőre elég legyen ennyi. Amúgy is késtem te meg gondolom sokat vártál rám.
 - Annyira sokat nem max. 20 percet – vágtam oda.

 - Legyen egy füzeted. Sokat nem írunk bele, úgyhogy elég lesz kisméretű is. Az, hogy most kockás, vonalas vagy sima nekem mindegy. Neked legyen kényelmes.
 - Rendben! És a hangszer?
 - Nos, a hangszer, ha neked van otthon, nyugodtan behozhatod. Ha viszont nincs akkor az iskolai is itt van. Ha pedig otthon szeretnél gyakorolni nekem, van tartalékom otthon, kölcsön is tudom adni.
 - Köszönöm szépen! Viszontlátásra! – indultam az ajtó felé.
 - Viszlát! – elköszönt, majd ahogy visszanéztem a fiókban turkált valamit.
Becsuktam magam után az ajtót és ki mentem az udvarra. Az órák nagy része még tartott. Az osztálytársaim fele pedig még korrepetáláson van. Én meg mára végeztem is. Azért választottam a hegedűt, mert a nagypapám imádott hegedülni. Én pedig imádtam a hegedű hangját, de mióta meghalt nagyon keveset hallottam. Amin Ő játszott megkaptam tőle. Nem szeretnék hozzányúlni, mivel az az övé volt. Ezért is szerettem volna fel venni ezt a tantárgyat.
Ma amúgy is a könyvtárba akartam menni suli után. Így pont jól jött ki, hogy hamar végeztem szóval elbicikliztem. Visszavittem, ami már lassan egy hónapja nálam volt. Megpróbáltam jó könyveket választani. A baj az volt, hogy ha valami új könyvek jöttek azokat egyből ki olvastam és ilyenkor, amikor még válogatni sem lehet, csak lézengek. Aztán találtam valami romantikust meg egy fantasyt.
Hamarabb értem még így is haza, mint szoktam. Ahogy beléptem a házba megütötte a fülemet a zongora hangja a szobámból. Elvileg senkinek nem kéne itthon lennie. Leakasztottam egy esernyőt a fogasról, majd elindultam felfelé a lépcsőn. Még az sem érdekelt, hogy nem vettem le a bakancsom és egy kevés sarat behordtam. Ahogy a szobámhoz éretem nem hittem a szememnek.
 -  Te tudsz zongorázni? – döbbentettem visítottam fel.
 - Laura az isten szerelmére, ne ijessz már így meg – kiabált rám a mellkasához kapva.
 - De… - mutattam remegő kézzel magam elé a levegőbe, úgy hogy még az esernyő is ki esett a kezemből.
 - Laura ne csináld már! – kiabált rám az öcsém – Kezdesz megijeszteni. Igen, tudok. De ne mondd meg lécci anyunak főleg apunak ne.
 - Le kell, hogy üljek – mentem a francia ágyamhoz. Oda ült Lacika is mellém.
 - Miért nem mondtad el? – túrtam bele a hajamba.
 - Elég egy „zene tehetség” – mutatott idézőjelet - a családban. Én imádok focizni. Folytatni akarom. A sportban akarok el helyezkedni. Ez megmarad nekem, hobbinak – mosolygott rám Lacika.
 - Jól van –adtam meg magam – Zongorázol még?
 - Persze – fel ált és elfoglalta a helyét a szintetizátor mögött. Én oda álltam szembe vele. Az öcsém zongorázott, én énekeltem. Aztán pont menni kellett edzésre. Nem is kérdeztem, hogy miért jött haza. Lehet megint be sem ment. Ez már csak olyan 15 éves logikája.
 - De ez kettőnk titka? – nézett vissza.
 - Igen! – ígértem meg neki.
 - Amúgy azt te tépted össze? – kérdezte érdeklődve.
Oda néztem az asztalomra és a jelentkezési lap volt. Apró, picik darabokra tépve.
 - Nem, de sejtem ki lehetett. 

1. rész - Kezdetek

Magyar órán ültem és megint nagyon elbambultam, amikor épp kicsengettek. A tanár kérte, hogy maradjunk még egy kicsit. Mindenki szépen visszaült a helyére és a csukott ajtón keresztül behallatszódott, ahogy más osztályok már régen kint vannak.
 - Kapott az iskola egy hirdetést, hogy lelkes fiatalokat keresnek egy szereplésre vagy állandó tagoknak.

 - Milyen szerepre keresnek? – kérdezte érdeklődve Bandi.
 - Minden itt van a hirdetésben. Adjátok körbe légy szíves! Viszontlátásra! – azzal pedig kiment az ajtón becsukva maga után. Andor felkapta az asztalról és mindenkinek körbe adogatta.
 - Neked kell? – kérdezte Andor kezében lógatva a papírt.
 - Adhatsz egyet, majd átolvasom.
Letette elém a padomra, aztán haladt tovább. Belegyömöszöltem a táskámba. Annyira igazából nem érdekelt, de úgy voltam vele, ha haza érek, átolvasom. Át mentem a másik épületbe. A hétfői napokat igazából szeretem. Hamar végzek ilyenkor és nem is olyan megerőltető, mint a többi nap. Gitár órán is szétosztott a tanár egy ugyanilyen szórólapot, aztán óra végén már a faliújságon is volt egy A/4-es méretben. Ha végre haza érek, tényleg elolvasom, mert most már kezdtem kíváncsi lenni.
Átvágtam magam a sok kilencedikes között, akik mindig itt szoktak meg állni, cigizni. Nem értem miért nem lehetne csak egy 5 méterrel arrébb menni, mert akkor már ott van a park. Biciklivel szoktam járni, mert igazából a város másik végén lakok ahol már a kertes házak vannak. Leszedtem a biciklimről a lakatot és tekertem is haza.
A borús márciusi időben teljesen vizes és saras minden. Remélem, most már nem sokkára kisüt a nap, mert elegem van már ebből a borús időből.
Öcsém már itthon volt és nagyban gépezett. Oda köszöntem neki, de mintha meg sem halotta volna. Anya csak később jön, apa pedig csak este. Bekapcsoltam a laptopom és rákerestem a hirdetésre.
A lapon ez állt:

Ritmusra születtek!
Ha érzel magadban annyi tehetséget, hogy meg álld, a helyed akkor jelentkezz.
Énekeseket és táncosokat keresünk, de ha másban is tehetséges vagy gyere nyugodtan.
Előny, ha játszol valamilyen hangszeren.
A weblapunkon megtalálod az elérhetőségünket és a jelentkezési lapot. 
Várunk szeretettel.

Furcsa volt a cím, hogy Ritmusra születtek. Nem írtak jelentkezési határidőt sem azt, hogy meghallgatás lesz-e. Az oldalukra rákattintva megtaláltam a jelentkezési lapot és videókat. Van külön tánc és koreográfia videó. Vannak szólószámok és csoportszámok, valamint zenekarok. Nagyon megtetszett ez az egész. Az elején pedig nem is érdekelt. És igazából azért is tetszett nagyon meg, mert nem olyan, mint a többi színház. Ebben van valami egyedi. Estére megbeszélem a szüleimmel. Később pedig majd kitöltöm a jelentkezési lapot.
Hallottam, hogy csapódik az ajtó szóval tudtam, hogy anya haza ért.
 - Laura! – kiabált fel az emeletre – Lejössz segíteni?
 - Megyek! – kiabáltam vissza és lecsuktam a laptopom fedelét.
Letrappoltam a lépcsőn majd megpusziltam anyát és elkezdtem kiszedni a bevásárlószatyorból a dolgokat.
 - Apád, ma hamarabb jön haza – mondta fáradtan.
 - Jól van. Mi lesz a vacsi? – kérdeztem érdeklődve.
 - Csinálok chilis babot – gondolkozott el rajta – Az már úgy is régen volt. Van tanulnivalód? – érdeklődött.
 - Már megcsináltam – hazudtam. Igazából nem is volt semmi lecke.
 - Akkor tudsz segíteni?
 - Persze.

Bementem a fürdőszobába és beindítottam a mosógépet, aztán amíg megvártam, hogy lejárjon kiporszívóztam az egész házban. Igazából elég nagy házunk van. Az öcsém és az én szobám van az emeleten plusz egy fürdőszoba, amit közösen használunk. Aztán lent van a konyha, a nappali, a vendégszoba és anyáék szobája és még egy lenti fürdőszoba. Pont mire kész lettem a mosógép is lejárt úgy hogy ahol volt még üres hely a radiátoron kiterítettem a vizes ruhákat. Igaz, hogy március eleje fele vagyunk, de attól még éjszaka hideg van és még be szoktunk gyújtani.  Lent a konyhában anya terített meg, mire apa is beesett. Leültünk az asztalhoz vacsorázni.
 - Mi volt ma a suliban? – kérdezte kíváncsian anya.
 - Holnap edzés lesz, úgyhogy szerintem későn érek haza – mesélte Lacika.
 - A cuccod el van készítve? – lepődött meg anya.
 - Igen – bólogatott Lacika.
 - Nálad mi volt ma Laura? – nézett rám érdeklődve anya.
 - Kaptunk ma egy hirdetést.
 - Milyen hirdetést? – döbbent le apa.
 - Egy társulattól. Vagy igazából nem tudom, hogy mik. Ritmusra születtek a nevük. Már kitöltöttem a jelentkezési lapot és…. – ecseteltem volna tovább, de apa közbe szólt.
 - Szerintem hagyd a fenébe.
 - Miért? – döbbentem le.
 - Még túl fiatal vagy hozzá! – mondta keményen. Pont az ilyet nem szeretem.
 - Miért lennék túl fiatal? Majdnem 18 éves vagyok. Jövőhónapban lesz a szülinapom. Ki akarom próbálni magam.
 - Hallani sem akarok róla – szólt hangossabban fel, aztán megtörölte a száját majd felállt az asztaltól és elment.
 - Anya! – néztem rá gombóccal a torkomban.
 - Majd beszélek vele – és ezzel utána ment. Könnyek szöktek a szemembe. Ennyire nem bíznának bennem?
Szerencsére az öcsém még ott maradt velem.
 - Lau! – kezdte halkan. Azt hittem valami megnyugtatót akar mondani.
 - Igen? – kérdeztem nyugodtan.
 - Ezt még meg eszed? – kérdezte kis kutya szemekkel a tányérom felé bökve.
 - Nem! Egyed csak – raktam oda elé a tányért.
Eldöntöttem, hogy akkor is jelentkezni fogok. Úgyhogy felszaladtam a szobámba. Felnyitottam a laptopom fedelét és tényleg ki nyomtattam a lapot. Az előbb egy kicsit szépítettem, amikor apának azt mondtam, hogy már kitöltöttem. Az asztalom szélére tettem teljesen kitöltve. Okosabb lehetem volna, ha berakom a fiókba, de akkor nem gondolkoztam.

Prológus

Anyukám egyszer elvitt egy színházba. Musicalt néztünk meg. Hihetetlen volt az előadók hangja. Ahogy énekeltek. Az átélése annak, amit csináltak. Akkor elhatároztam, hogy én is ilyen leszek.

Egyszerű általános iskolába jártam 8 évig. Közben folyamatosan szerepeltem. Táncoltam. Énekeltem. Meg tanultam gitározni. Táncolni még mindig jobban szeretek, mint énekelni. A tanáraim dicsértek milyen szép a hangom így hát beléptem az énekkarba. Karácsonyi műsorokkor szóló számokat kaptam. Sokszor mondták, hogy ezt folytatnom kéne. Így hát Művészeti Iskolába jelentkeztem.

A harmadik évemet járom itt. Kevés barátom van és ezért zárkózott vagyok. Én csak táncolni szerettem volna. Arra a fakultációra is jelentkeztem. Csak nekem senki nem szólt, hogy mellé kell választani egy hangszert és ugyanúgy lesznek énekórák is ahol tényleg énekelni kell. Szerintem ebben benne voltak a szüleim is. Na, mindegy. A lényeg, hogy jövőre végzek, és azt még nem tudom, hogy hova veszem az irányt. Csak annyit tudok, hogy színházban akarok szerepelni.