10. rész - Új osztálytárs?

Az előző rész tartalmából:
"Felvezettem a szobámba, majd előre engedve magam előtt beengedtem és bezártam az ajtót, de úgy hogy ne is hallja, ahogy kattan a zár. Aztán még én is meglepődtem magamon.

Ákos hátát a szekrénynek nyomtam, majd a mellkasát és a nyakát fogva betámasztottam magam és kérdőre vontam.
 - Téged láttalak aznap a Ritmusra Születteknél? – kérdeztem idegesen.
 - Igen! Hát emlékszel? – játszotta a hülyét.
 - Még jó hogy! Na, ide figyelj! – Kezdtem fenyegetően. – Ha egy szót is mersz szólni a szüleimnek arról, hogy ott jártam vagy, hogy behívtak meghallgatásra. Meg talállak, és nagy bajok lesznek. Értetted? – kérdeztem mérgesen.
Ákos csak bólogatott, majd észrevettem, hogy lilul a szája széle és elengedtem. Leültem az ágyam szélére ő pedig a térdére támaszkodva lihegett.
 - Hú, csúcs egy csaj vagy! – nyögte ki két levegővétel között. "

Utalom a szerdát. Ez a reggeli matek óra nem jó megoldás. A pénteken kívül (ami akkor is matekkal kezdődik) ez a másik olyan nap, amikor próbálok nem elkésni. Persze, amúgy is matek dolgozattal kezdtünk. Szerintem egyébként jól megírtam. Azt sem tudom, hogy mi számoltam vagy, mit írtam bele a számológépbe, mert nagyon nehéz anyag. De megpróbáltam mindent. És nekem tökéletes lesz a kettes. Aztán meg angolom ledermedve ültem a témazáró felett. Ennek az az oka, hogy nekem senki nem szólt, hogy mondjuk témazáró dolgozat lesz. A másik ok, amiért ledermedve ültem, hogy tudtam a feladatokat és tudtam rá a válaszokat. ÉS ez meglepett, mert nem készültem. Úgyhogy kb 20 perc után elkezdtem körmölni és még egy 10 soros fogalmazást is írtam a végére.
 - Lau! – kiabált utánam Bence, amikor sétáltam az udvaron át a másik épületbe – Elhoztad a kottákat?
 - Igen! – kiabáltam vissza.
 - Oké! Mindjárt megyünk – majd leszaladt a büfé felé.
Közben a kilencedikes lányoktól olyan megvető pillantást kaptam, hogy majdnem elszégyelltem magam. Lehet, hogy Bence miatt van. Amennyire félreismertem őket és teljesen mást hittem róluk rájöttem, hogy nagyon jó fejek. Az iskolában minden lány oda van értük. A végzősök nem ilyen „népszerűek”, mint ez a pár fiú. Andor ért mellém, gondolkodásom közepette.
 - Remélem valami tök cuki számokat hoztál – nézett rám szempilláit rebegtetve.
 - Persze! Tiszta nyálas az egész – mondtam nevetve.
 - Reméltem is!
Zongoraórám volt a következő. Elvileg erre az órára csak nekem kellene, hogy járjak, mert csak én választottam anno. A többieknek pedig a saját választott órájuk van ilyenkor. Viszont most kicsit meglepődtem, hogy mindenki bejött a zongora terembe.
 - Hát ti? – kérdeztem meglepődve.
 - Nem olvastad? – kérdezte Bandi vigyorogva.
 - Nem! Mit kellett volna? – kérdeztem meglepődve.
 - Edit apja most jött be és az egész tanári karral beszélgetni akar.
 - Júj! Ott baj lesz – húzta a száját Bence.
 - Ja, lehet, eltart a következő órára is.
Elővettem a kottáimat és ki terítettem a zongora tetejére. A fiúk körbeállták és gondosan át nézegették még akkor is, amikor én már zongoráztam az Only Hope-t.
 - El is énekeled mellé? – kérdezte Jancsi kíváncsian.
 - Persze! – elvigyorodtam aztán újra lefogtam a billentyűket és énekelni kezdtem. A fiúk is lassan választottak maguknak, úgyhogy próbáltam segíteni nekik és zongoráztam egy kicsit, hogy megismerkedjenek a dallal.
 - Halljátok ezt a fene vad csendet? – kérdezte ijedve Dominik.
 - Nem! Ábel horkol – röhögte el magát Andor. Ábel tényleg elaludt. Csak a földön a tábla alatt.
 - Nem azt! – csapott egyet Andor combjára. Dominik körbe mutatott. Egész nap fel sem tűnt, hogy nincsen Edit és Kati.
 - Azt a mindenit fel sem tűnt – csillant fel Jancsi szeme.
 - Hallottátok, hogy új osztálytársunk lesz? – kérdezte meglepődve Bandi.
 - Nem – mondtuk egyszerre. 

 - Ofő most írta ki a csopiba – emelte fel a telefonját.
 - De nem „megbeszélés” van? – mutatott idéző jelet a kezével Dominik.
 - Lehet már rá unt – legyintett Bence. Mostanában nagyon rá szokott a legyintésre.
 - Azt nem írja, hogy fiú vagy lány? – kérdezte Andor nyugodtan.
 - Nem – csóválta a fejét Bandi még mindig a kijelzőt nézve.
 - Remélem, lány jön – mondtam félve és körbe néztem a fiúkon.
 - Hát én nem – mordult fel Andor – Inkább jöjjön egy fiú. Azzal nincsen gond.
 - Mi? Miért? – döbbentem le teljesen.
 - Mert éppen, hogy veled is jóba lettünk, aztán jön még egy lány és az is, majd közénk akar beilleszkedni. Ez így egy összeszokott csapat már. Egy fiút könnyebben fogadunk be.
 - Igazad van – mondta Bence és bólogattak a többiek is. Erre még Ábel is horkantott egyet.
 - Jó lenne, ha az a fiú jönne, akivel a társulatnál találkoztunk – jutott eszébe Bandinak.
 - Igen! Mi volt a neve? – gondolkozott Andor.
 - Várjá tom csak nem tom – szólalt meg Jancsi is.
 - Ákos – mondtam.
 - Tényleg – csentetett egyet Bence.
 - De jól emlékszik már valaki – lökte meg Andor oldalról a vállamat.
 - Nem – tiltakoztam – Tegnap anyukámnál volt egy nő. Még amúgy el sem mondta, hogy kicsoda – gondolkoztam.
 - És? – idegeskedett Bence.
 - Na, és hozta a fiát is, aki Ákos volt. Szóval onnan ismerem.
 - Uh Laura mutass már be neki – kérte Bandi könyörgően.
 - Igen, igen léci – könyörgött Andor is.
 - Még Ábel is rá horkantott – szólt Dominik.
 - Oké, oké – adtam meg magam – Majd megbeszélem vele, hogy neki mikor jó.
 - Király – lelkesedtek.
Néha úgy örülnek valaminek, mint egy lány szokott. A dupla táncóra elmaradt így hamarabb haza mentem. A házba belépve megint a zongora hangja ütötte meg a fülem. Nem tudtam, hogy most mit vagy inkább kit találok fent így minden mindegy alapon felkaptam egy esernyőt a kezembe és felmentem a lépcsőn. A szobám ajtaja nyitva volt. Komolyan lassan átjáró lesz belőle. Megint Ákos volt itt. Bementem a szobába és becsuktam az ajtót. Ákos erre felkapta a fejét.
 - Már megyek is nehogy aztán megint a szekrénynek szoríts. Minek az esernyő? – kérdezte szórakozottan.
 - Nem tudtam már megint ki van itt inkább hoztam magammal. – Sétáltam végig a szobán, majd leültem az íróasztalomnál lévő székre. – Amúgy nyugodtan maradj!
 - Oké! – sétált az ágyamhoz és megint ledobta magát a tegnapi helyére. Ma angolon már megint három oldalfordítást adott a tanárnő. Elegem van már, hogy fél évig nem csinálunk, semmit ilyenkor pedig fél év után bele húz a tanár azért, hogy látszódjon mintha egész évben tanított volna. A második oldalnál tartottam, amikor Ákos meg állt mellettem és mindkét kezével az asztalomra könyökölt.
 - Te most mit csinálsz? – kérdezte furcsán.
 - Fordítok! Nem akarom a holnapra hagyni és pénteken be kell adni.
 - Van még más is? – kérdezte nevetve.
 - Nem, nincsen – ahogy kimondtam ki vette a kezemből a könyvet majd visszafeküdt az ágyra és elkezdett olvasni.
 - Na, figyelj csajszi ez tök egyszerű – szólalt meg kis idő múlva. Kicsit meglepődtem, ahogy nevezett, de inkább nem szóltam. Már fáradt voltam és örültem, hogy segít. Elkezdte diktálni. Először mondta angolul aztán magyarul. 15 perc alatt kész lett a maradék oldal is. Ami nekem majdnem egy óra lett volna. Becsukta a könyvet és oda adtam nekem. Én visszaraktam az asztalomra közben bekapcsolta a tv-met. Felfeküdtem az ágyra mellé. Nem szorosan mellé, hanem arra, részre ahol amúgy is aludni szoktam.
 - Azt se tudom mikor kapcsoltam be utoljára a TV-met – szólaltam meg gondolkozva.
 - Nem mondod? – döbbent le – Nálam éjjel- nappal megy. Én meg azt nem tudom, hogy mikor kapcsoltam ki utoljára – röhögte el magát.
A szemeimet alig bírtam nyitva tartani. Folyamatosan csukódtak le. Még azt észrevettem, hogy Ákos betakart azzal a takaróval, ami az ágyam végében volt összehajtva. Nyomot, egy puszit a fejem búbjára és a fülembe súgta:
 - El tudnám ezt képzelni minden nap!