6. rész - Kiscsillag és Aranyláb

Az előző rész tartalmából:
"Reggel 5-kor élmény volt fel kelni. Főleg úgy hogy anya szó szerint valami Punk/Rock számot berakott és üvöltette a hifin. Álmosan a szemet törölgetve mentem ki a szobából és hallottam, ahogy apa már rég anyával kiabál, hogy halkítsa le a zenét. Erre anya csak jobban felkapcsolta apa pedig kihúzta a konnektorból. Erre anya teljesen felháborodott és visszaállt a konyha pulthoz szendvicseket csinálni. Apa oda ment hozzá és a derekát átölelve belepuszilt a nyakába. Ritka pillanatok egyike Gáléknál. "

A 6 óra autókázás alatt folyamatosan Harry herceg életét fordítottam. Sőt valamikor még Lacika is segített. De még élvezte is, hogy szenvedek. És a tegnapi után úgy voltam vele, hogy nem is bántam. Legalább tereltem a figyelmét.
 - De nem érted, hogy ott van egy ’s – magyaráztam teljesen bele élve magam.
 - De te nem érted, hogy az a magyarban így nem jó – mondta Lacika teljesen belefáradva.
 - Jó mindegy hagyjuk – fordultam vissza a könyvem felé Ő pedig bedugta a headsetét a fülébe. Egyébként egy idő után már meguntam a fordítást így én is elkezdtem zenét hallgatni. Ahogy egyre jobban távolodtunk már csak sík terepen jártunk. Ebből gondoltam, hogy akkor nem sokkára megérkezünk. Aztán pedig már abban az utcában megállva ahol nagymamáék laknak örömmel vettem tudomásul, hogy megérkeztünk.
 - Szia, mama – ugortam a nyakába megölelve. Lacika ugyanezt csinálta tatával, aztán pedig cseréltünk.
 - Jajj annyira hiányoztattok már – könnyezett be mama, aztán beterelt minket a konyhájába, ahol házi kaláccsal és teával várt minket.
 - Lacika meg Laurácska az emelten fognak aludni – mondta mama ránk utalva aztán anyáékhoz fordult – Nektek pedig majd ott a mi szobánk. Mi ki költözzünk a nappaliba.
 - Ugyan már anya! – mondta anya zavarodottan mamára nézve – Majd alszok én Gyurival a nappaliba.
 - Nem, nem úgy van az! – kezdte mama és tata inkább intett nekünk, hogy menjünk utána. Apa is inkább ott hagyta őket és elindult utánunk.
 - Ha kipakoltatok eljöttök velem lovagolni? – kérdezte tata becsukva a konyhaajtót maga után.
 - Persze – lelkesedtünk Lacikával.
 - Akkor igyekezzetek– kacsintott tata és elindult a hátsó ajtó felé.
Apuval ki mentünk a kocsihoz és ki kaptam a bőröndömet a csomagtartóból Lacika pedig felvette a sporttáskáját. Az emeleti szobába fellépve anyu régi szobájában találtuk magunkat. Azóta mamáék át rendezték, így az egy személyes ágyból két külön ágy áll most. Egy nekem, egy Lacikának. A szekrényeket meg az íróasztalát meghagyták. Én szeretek ki pakolni, mert jobban át látom, hogy mit hoztam. Lacika meg csak ledobta a sarokba és az ágyán végig hasalva már tabletezett is.
 - Ahj ne már nincsen térerő – állt fel és ki hajolt az ablakon.
 - Nagypapa visz minket lovagolni. Nem arra kéne készülnöd? – kérdeztem érdeklődve.
 - Mit készüljek? Én így megyek. – mondta nekem háttal.
Egy Adidas rövid ujjú póló volt rajta bőszáru farmerrel. Ha azt akarja, hogy szétrepedjen nekem mindegy. A bőröndömből ki kaptam egy cica nadrágot és lementem a fürdőszobába, hogy át öltözzek. Nagypapa elő szedte a csizmámat, amit mindig itt használok csak. Az idő most napsütéses volt. Ezért szeretem a tavaszt. Sose lehet tudni, hogy milyen idő lesz, de ha süt a nap az mindig jó.
 - Itt vagy? – csillant fel nagypapa szeme, amikor beléptem az istállóba.
 - Igen, mindjárt jön Lacika is.
 - Jól van. A második ajtónál ott van Kiscsillag. Ma őt kapod – magyarázta papa.
 - Rendben van. Mi lett Indiánnal? – döbbentem le, mert amikor náluk vagyunk mindig Indiánnal szoktam menni.
 - Februárban el kellett altatni – mondta elszomorodva.
 - Sajnálom
 - Én is. Szerettem nagyon azt a lovat – törölte meg a szemét – Akkor Kiscsillag a tiéd. Lacika meg megkapja Aranylábat.
 - Honnan szedted ezeket a neveket? – nyitottam ki Kiscsillag karám ajtaját.
 - Kiscsillagnál rád gondoltam. Mert te is egy Kiscsillag vagy. Aranylábnál meg Lacikára, hogy Ő meg focista.
 - Uhh ez nagyon jó – vezettem ki a lovat, aki már fel volt nyergelve.
 - Itt vagyok – futott be Lacika az istállóba – Ne haragudj tata, de majdnem elaludtam – nevette el magát.
 - Semmi baj kisfiam. Ott van Aranyláb. Azzal jössz – biccentett fejjel a karám felé.
 - Uh, milyen jó neve van. Hozom. Ha megvártok – nevette el megint magát.
 Nagyapa is csak elmosolyodott én pedig Kiscsillaggal mellé érve csak mosolyogva rá néztem.
 - Ne haragudj, de kemény héten van túl.
 - Én nem is haragszom. Gondolom hosszú volt az út. A lényeg, hogy itt vagytok – ölelt meg.
 - Igen, tudom – fúrtam a mellkasába az arcom.
 - Aranyláb gyere már! – hallottuk Lacika hangját – Na, hallod! Ez az gyere csak! Ne, ne csináld, ne menj vissza. Kikészít ez a ló!
Nagypapa csak hangosan felnevetett.
 - Nyúlj magad mellé a vödörbe és ott van egy alma.
Lacika ki vett egy almát és Aranyláb felé tartotta. Erre a ló egyből ki jött a karámból és onnantól végig csak őt követte. Szóval ez ilyen cserfes ló. Tudni kell, hogy hogyan kell vele bánni. Papa lova egyébként már rég kint várt minket. Ki volt kötve egy fához.  
Annyira nem mentünk messzire, de mégis soknak tűnt. Elmentünk ahhoz a tóhoz ahová anyu gyerekkorában mindennap ki járt. Aztán egy birkalegeltető mellett. A nagypapa szomszédja kint volt egy egész tehéncsordával és megengedte, hogy megsimogassam őket. De a kutyája cukibb volt. A Kiscsillag egyébként nagyon nyugodt ló. Aranyláb viszont annyira nem. Ha mi gyorsan mentünk, Ő lassan jött. Ha viszont mi mentünk lassan, Ő ment futva. A tónál pedig bele ugrott a vízbe, úgyhogy Lacika a hátán ült. És még akkor sem akart ki jönni, amikor nagypapa hívta. Ha megálltunk mindig a füvet ette. Visszaérve a házhoz nagymama, anya és apa kint ültek a teraszon.
 - Kisfiam te miért vagy tiszta víz? – kérdezte anya nevetve.
 - Ez a bolond ló bele ugrott a tóba. Úgy hogy a hátán voltam – mesélte Lacika teljesen felháborodva. Közben nagypapa elvitte a lovakat, hogy leszerelje őket és megetesse. Aranylábbal megint nem volt jó dolga, mert a ló végig hempergett a porban. – Na, látod anya? – kérdezte Lacika két kézzel mutogatva a ló irányába.
 - Látom fiam! – mondta anya miközben mama és apa folyamatosan nevettek.
 - Mondta már nagyapád, hogy ilyen éhenkórász lova még nem volt. Kicsit még idomítani kell, mert fiatal, de rendbe fogja hozni – nézett mama az istálló irányába ahonnan papa lépett ki.
 - Gyuri! Elkísérnél, kérlek a táposhoz. Hoznom kéne ezt, azt.
 - Persze. A maga autójával vagy az enyémmel menjünk?  – kérdezte apa felállva, majd megpuszilta anyát és elindult tatával.
 - A tiéddel. Az enyém szerelőnél van.
 - Nem is mondtad anya – fordult anyu mamához egy amolyan „na halljam csak” stílusban.
 - Én szerintem megyek, letusolok – duzzogott még mindig Lacika.

Felmentem a szobámba és levettem a csizmát aztán végig hasaltam az ágyamon. De nekem ez nem jött be. Mármint a nagy semmit tevés. Holnap megyünk haza és úgy voltam vele, hogy itt csend van, úgyhogy felkaptam a futó cipőmet (még jó, hogy hoztam) és elmentem futni. Annyira jó volt végre, hogy nem ugyanazon a környéken futok, ahol napjában mindennap elmegyek. Teljesen más volt minden. Még a levegő is. Nem értem azokat az embereket, akik a városban érzik jól magukat. Ahol mindig nyüzsgés van. Ahol egy pillanat az semminek nem tűnik, mert mindenki szalad. Itt minden ugyanolyan, mint amikor még anyu kicsi volt. Semmi nem változik. És az egészben ez legjobb.
Későre járt már, így amint megérkeztem a futásból és valamikor csak sétáltam egyből beálltam a tusoló alá, aztán pedig feküdtem az ágyban.
Reggel anya egyáltalán nem keltett fel. Magamtól felkeltem hajnali öt órakor. A másik oldalamra fordulva Lacika sehol nem volt. Magamra kapva a pulcsiját ki mentem utána és megláttam az istállóban. Aranylába karámja előtt állt és almával etette.
 - Valamire rá jöttem – kezdte mondani.
 - Mire? – néztem rá mosolyogva.
 - Hogy lehet nem szúrtam el a dolgot Amandával.
 - Honnan veszed? – néztem rá értetlenkedve.
 - Küldtem neki egy SMS-t, hogy hiányzik. Erre felhívott, hogy miért nem szóltam neki, hogy elutazunk. Mire mondtam neki, hogy ez egy hirtelen jött ötlet volt. Aztán hallottam egy srácnak a hangját a háttérben.
 - uhh basszus – néztem rá szomorúan.
 - Mi? – kérdeztem összehúzott szemöldökkel – Várj már, hogy elmondjam. Na szóval mondta, hogy valamelyiknap látott engem, amikor sétált. Csak, hogy én elfutottam és megmagyarázni sem tudta. Az a srác, akivel láttam a bátyja volt. Még beszéltem is vele a telefonban. Nagyon jó arc. Veled egyidős.
 - Nem mondod? – döbbentem le teljesen.
 - De – nevette el magát – és mindenre ez a ló vezetett rá - értetlenkedve néztem rá, és ahogy ezt észrevette egyből magyarázkodni kezdett – Tudod, vannak olyan pillanatok, amikor mindenki azt akarja, hogy hagyják békén. Hát ez a ló nem hagyott. Jó kedvem lett már onnantól, amikor a vízbe ugrott. Aztán pedig úgy voltam vele, hogy minden mindegy alapon megpróbálom. Lehet, hogy most cseszem el, de nem akartam, hogy beárnyékolja az egész hétvégémet Amanda.
 - És jól tetted – néztem rá elismerően.
 - Igen jól tettem – mosolyodott el aztán megölelt – Köszönöm – erre Aranyláb jó hangosan felnyerített – Jó, jó neked is köszönöm – és megsimogatta az orrát.
Nagypapa is felkelt, úgyhogy segítettünk neki meg etetni minden állatot. Aztán a lovakat ki engedtük a futatóba. Elköszöntem Kiscsillagtól. Ő pedig jól arcon nyalt.
 - Hé, az én pulcsimban vagy? – kérdezte Lacika meglepődve.
 - Ja, de jól áll mi?
Lacika csak fej bólogatva mosolyra húzta száját és elindultunk reggelizni. A nagymama tükörtojást sütött és kakaót főzött hozzá. Reggeli után összepakoltuk a cuccunkat és hosszas búcsúzkodás után indultunk haza. Megint 6 óra utazás. Csak most már nem volt Harry herceg szöveg.